Tokió 2020: napi száz lövéssel és malactenyésztéssel készül az íjász

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 17:49
Napi mintegy száz vesszőt lő ki a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő világbajnoki címvédő íjász, Brady Ellison. 

A csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes, Rióban egyéniben harmadik amerikai versenyző korábban karfájdalmakkal küzdött, ám most már a saját maga építette lőtéren készül a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott olimpiára.

Normál helyzetben az év ezen szakában naponta 300 nyilat lő 50 és 70 méteres távokon, jelenleg viszont ennek a töredékét fordítja edzésre a 31 éves Ellison, aki a járvány elől saját birtokára húzódott vissza az arizonai Globe-ban. Az ideje jelentős részét ház körüli munkákkal tölti, így kialakított például egy beltéri gyakorlási lehetőséget is, emellett pedig malacokat tenyészt.

„Mindig azt mondtam, hogy ha megsérülök vagy bármi más történik velem, továbbra is tudnom kell fizetni a számláimat. Akkor sincs semmi veszítenivalóm, ha a McDonald's-nál kapok munkát”– mondta Ellison, aki azért változatlanul a sportban képzeli el az életét, legalább a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig folytatni akarja pályafutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik