Cselgáncs GP: mindhárom magyar helyezetlenül zárt szombaton

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 21:44
null
Szabó Frigyes egy meccset megnyert, a másodikat viszont elvesztette Zágrábban (Fotó: Tumbász Hédi)
A Zágrábban zajló cselgáncs Grand Prix első napja után – amelyen az 52 kilós Pupp Réka hetedik helye volt a legjobb magyar eredmény – abban reménykedtünk, hogy a szombaton tatamira lépő három versenyzőnk ennél jóval messzebbre jut. Azonban ez nem így történt, mindhárman helyezetlenül zártak, ráadásul összesen két győzelmet arattak.

A 73 kilós Ungvári Miklóst az első körben megállította a spanyol Salvador Cases, aki egy vazaari értékű akcióval bizonyult jobbnak olimpiai ezüstérmesünknél. Ugyanebben a súlycsoportban Szabó Frigyes az első kanyart még sikerrel vette, ipponnal nyert a türkmén Mominjan Arzikulov ellen, de aztán hasonlóképpen kapott ki az izraeli Tohar Butbultól, így véget ért a versenye. A 81 kg-os Tóth Benedek ugyanígy járt: a gaboni Terence Kouamba nem okozott neki gondot, az iráni Szaid Mollaei azonban túl nagy falatnak bizonyult.

Vasárnap Tóth Apor, Tóth Krisztián (90 kg), Cirjenics Miklós, Ohát Zalán (100 kg), Salánki Evelin, Tóth Fanni (78 kg), Kárpáti Emese és Szigetvári Mercédesz (78 kg) lép tatamira Zágrábban – bízzunk benne, hogy szebb napnak nézünk elébe.

GRAND PRIX, ZÁGRÁB
Férfiak
73 kg. 1. forduló:
Cases (spanyol)–Ungvári Miklós 7–0. Szabó Frigyes–Arzikulov (türkmén) 10–0
2. forduló: Szabó Frigyes–Butbul (izraeli) 0–10
81 kg. 1. forduló:
Tóth Benedek–Kouamba (gaboni) 10–0
2. forduló: Tóth Benedek–Mollaei (iráni) 0–10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik