Lósport: bronzos hétvége Budapesten

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2018.12.03. 10:11
Ha december első hétvégéje, akkor fedeles fogathajtó-világkupa a Papp László Budapest Sportarénában. A lovassportok Formula–1-ének számító eseményen Dobrovitz József ült fel a fogatra, hogy megmérkőzzön a világ legjobb hajtóival, s megküzdjön az újabb vk-pontokért, amelyek belépőt jelenthetnek majd a februári bordeaux-i nagydöntőbe.
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT A FOTÓRA KATTINTVA!
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT A FOTÓRA KATTINTVA!

Az első fordulóban Dobrovitz József szépen szerepelt, Lyonban negyedik volt, Stuttgartban már dobogóra is állhatott. A szombati esti kvalifikációban is sikerült a legjobb három versenyző közé beverekednie magát, így reménykedve várhatta a vasárnap esti döntőt, amelyben ismét a harmadik pozíciót tudta kiharcolni.

Az első felvonás után a legjobb három hajtó mehetett összevetésre, s ebben Brem Chardon lett az első, a svjáci Jerome Voutaz a második, míg Dobrovitz újabb pontokat szerrezve a harmadik helyet szerezte meg. A világkupa két napja során a nézők megnézhették a világpremiernek számító Suttogók című műsort is, amelyben három nagyszerű lovas szakember, Monty Roberts, Lorenzo és Pignon mutatta be lélegzetelállító show-ját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik