MOB: az elnök 1.2 milliós kompenzációt kap a munkájáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 14:50
null
Kulcsár Krisztián alapvetően elégedett a 2017-es esztendővel (Fotó: Földi Imre)
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke interjút adott a Magyar Időknek. A sportvezető beszélt többek között a 2017-es esztendő sportsikereiről, a MOB mozgásteréről és egy esetleges új olimpiai pályázatról is.



A 2017-es évről sportszakmai szempontból

„Alapvetően elégedett vagyok, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne fejlődni. Bizonyos sportágakban szinte lehetetlen túlszárnyalni a riói teljesítményt, de az atléták ezt megtették, hiszen Márton Anita a londoni vb-n egy hellyel feljebb lépve a dobogón második lett, s igazi bravúrként Baji Balázs bronzérmet szerzett száztíz gáton. Úszásban Hosszú Katinka a budapesti vizes vb-n ugyan „csak” két aranyig jutott, az érmek száma azonban emelkedett. A szintén hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság miatt lehet hiányérzetünk, hiszen érem nélkül maradtunk, de egyrészt mindig előfordulhat olyan év, hogy nem jön ki a lépés, másrészt az olyan rendkívül kompetitív küzdősportokban, mint amilyen a cselgáncs, tökéletes felkészülés mellett sem garantálható a siker.”

A MOB mozgásteréről

„Meggyőződésem szerint nem csorbul a MOB tekintélye attól, hogy az adófizetőknek a központi költségvetésbe befolyó forintjait egy állami szerv, nem pedig egy civil szervezet osztja szét. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a szakmai programok elbírálásában a MOB-nak fontos szerepe legyen. Szerencsés esetben az adott sportági szövetség a pályázata, kérvénye benyújtása előtt egyeztet a MOB-bal, ám abból sem csinálunk presztízskérdést, ha ez az egyeztetés a beadás után történik meg. A lényeg úgyis az, hogy a döntést előzze meg szakmai eszmecsere, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság álláspontja megkerülhetetlen. A döntés joga azonban végső soron az Emberi Erőforrások Minisztériumát illeti meg.”

A 2018-as, pjongcsangi téli olimpiáról

„A gyorskorcsolyázóktól megalapozottan várhatjuk el, hogy érmet szerezzenek, hiszen a tavalyi világbajnokságon aranyérmet is hoztak Magyarországnak. Történelmi lehetőség előtt állunk, ám annál nagyobb terhet én nem akarok a vállukra tenni, mint amit ők magukra vesznek.”

Az újbóli olimpiai pályázatról

„Minden körülmények között olimpiapárti vagyok, és a MOB alapszabálya is célként fogalmazza ezt meg. Meg kell találni a módját, hogy Budapest ismét értelmesen, eséllyel kandidáljon. A történtek ismeretében ez csakis társadalmi vita lefolytatását követően, a lakosság nagy többségének támogatása mellett lehetséges, ha a politika minden oldalról a rendezés mellé áll. Azt gondolom, egy sikeres népszavazás nagyot lendítene az ügyön. Akár már a 2032-es olimpiára. 2023-ban kezdődik a pályázási folyamat, tehát olyan sok idő nincs is, hamarosan el kell kezdeni a felkészülést, illetve meghozni a döntést a jelentkezésről.”

A MOB-elnök státuszáról

„Az elődöm, Borkai Zsolt társadalmi funk­cióban töltötte be az elnöki tisztséget. Én rögtön a megválasztásomkor leszögeztem, operatív, ügyvezető elnökként, kompenzáció ellenében tudom vállalni a feladatot. A legutóbbi ülésen az elnökség jóvá is hagyta az álláspontomat, s egymillió-kétszázezer forint összegben állapította meg a szóban forgó kompenzáció mértékét.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik