NS: Dárdaiék Mallorcán; debreceni átalakulás – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 23:57
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:



Gondoljunk bármit Vadócz Krisztián klubváltásáról (mi? Hongkong? Igen, az…), annyit meg kell adni neki, hogy kalandban és érdekességben kihozza a maximumot a pályafutása második feléből, és legalább nyitott a világra és mer újítani és kockáztazni. Szóval egy kicsit mindannyian lehetnénk Vadócz Krisztiánok – kezdésnek olvassuk el Borsi Gergely interjúját!

Mallorcán is szeretettel fogadták Dárdai Pált a Hertha szurkolói, akik oda is utána mentek, ahogyan Voleszák Gábor is: kollégánk ott volt a berliniek edzőmeccsén a spanyolországi edzőtáborban, és a drukkerekkel meg a trénerrel is beszélgetett.

Varga Roland legszívesebben kitörölné az emlékezetéből ezt az őszt,
de annak érdekében, hogy a Ferencváros szurkolói vele kapcsolatban ne ugyanígy érezzenek, nekidurálja magát, és azt mondja, számon is kérhetik rajta az elszántságot.

Debrecenben nagy átalakulás történik:
mint Róka Géza klubigazgató Somogyi Zsoltnak megjegyzi, meg akarják erősíteni a keretet, de motivált, sikeréhes játékosokkal – más kérdés, hogy eközben a 2014-es bajnokcsapat releváns tagjai közül azóta mindössze hárman maradtak hírmondónak, ami nem épp az állandóság jele.

Marco Rossi, a Honvéd edzője tisztában van a realitásokkal,
úgyhogy nem számol a bajnoki címmel – viszont úgy van vele, álmodni csak szabad… Úgyhogy kitartó munkát ígér, és minden hétre egy BL-döntőt. Tényleg.

Pakson is vidáman pattog a labda, pontosabban Telkiben: Pietsch Tibor riportjából kiderül, Csertői Aurél csapatában ki nyerte a királyok csatáját a Richárdok közül, amint az is, a vezetőedző mit ígért a csapatának.

A kosárlabda barátait kétoldalnyi érdekességgel örvendeztetjük meg, hiszen ahol csak felpattant a labda, legyen az Sopron, Szolnok vagy Kolozsvár, mi ott voltunk, és remek magyar kupasikerekről számolhatunk be. Sőt még az is kiderül, hogy milyen hangulat fogadta a Szolnok új edzőjét, a helyi kedvenc Kmézics Zoránt.

A csütörtöki M4 Sport – Az év sportolója-gála egyik vendége Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség elnöke lesz, akivel a budapesti olimpiai pályázat esélyeiről és a labdarúgás és az olimpia viszonyáról is beszélgetett Csillag Péter.

Csütörtökkel az Itt van Amerika!-mellékletünk jön: Benne bemutatjuk az NHL bölcs bajuszkirályát, az edzőként négyszeres Stanley-kupa-győztes Joel Quenneville-t, valamint visszaemlékezünk a szinte ismeretlen legenda, Phil Esposito szórakoztató pályafutására. Na meg sok minden kiderül az NFL főcsoport-elődöntőiről és a Chicago Bulls kosárcsapatának új fővezéréről is.


Gondoljunk bármit Vadócz Krisztián klubváltásáról
(mi? Hongkong? Igen, az…), annyit meg kell adni neki, hogy kalandban és érdekességben kihozza a maximumot a pályafutása második feléből, és legalább nyitott a világra és mer újítani és kockáztazni. Szóval egy kicsit mindannyian lehetnénk Vadócz Krisztiánok – kezdésnek olvassuk el Borsi Gergely interjúját!

Mallorcán is szeretettel fogadták Dárdai Pált a Hertha szurkolói, akik oda is utána mentek, ahogyan Voleszák Gábor is: kollégánk ott volt a berliniek edzőmeccsén a spanyolországi edzőtáborban, és a drukkerekkel meg a trénerrel is beszélgetett.

Varga Roland legszívesebben kitörölné az emlékezetéből ezt az őszt,
de annak érdekében, hogy a Ferencváros szurkolói vele kapcsolatban ne ugyanígy érezzenek, nekidurálja magát, és azt mondja, számon is kérhetik rajta az elszántságot.

Debrecenben nagy átalakulás történik:
mint Róka Géza klubigazgató Somogyi Zsoltnak megjegyzi, meg akarják erősíteni a keretet, de motivált, sikeréhes játékosokkal – más kérdés, hogy eközben a 2014-es bajnokcsapat releváns tagjai közül azóta mindössze hárman maradtak hírmondónak, ami nem épp az állandóság jele.

Marco Rossi, a Honvéd edzője tisztában van a realitásokkal,
úgyhogy nem számol a bajnoki címmel – viszont úgy van vele, álmodni csak szabad… Úgyhogy kitartó munkát ígér, és minden hétre egy BL-döntőt. Tényleg.

Pakson is vidáman pattog a labda, pontosabban Telkiben: Pietsch Tibor riportjából kiderül, Csertői Aurél csapatában ki nyerte a királyok csatáját a Richárdok közül, amint az is, a vezetőedző mit ígért a csapatának.

A kosárlabda barátait kétoldalnyi érdekességgel örvendeztetjük meg, hiszen ahol csak felpattant a labda, legyen az Sopron, Szolnok vagy Kolozsvár, mi ott voltunk, és remek magyar kupasikerekről számolhatunk be. Sőt még az is kiderül, hogy milyen hangulat fogadta a Szolnok új edzőjét, a helyi kedvenc Kmézics Zoránt.

A csütörtöki M4 Sport – Az év sportolója-gála egyik vendége Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség elnöke lesz, akivel a budapesti olimpiai pályázat esélyeiről és a labdarúgás és az olimpia viszonyáról is beszélgetett Csillag Péter.

Csütörtökkel az Itt van Amerika!-mellékletünk jön: Benne bemutatjuk az NHL bölcs bajuszkirályát, az edzőként négyszeres Stanley-kupa-győztes Joel Quenneville-t, valamint visszaemlékezünk a szinte ismeretlen legenda, Phil Esposito szórakoztató pályafutására. Na meg sok minden kiderül az NFL főcsoport-elődöntőiről és a Chicago Bulls kosárcsapatának új fővezéréről is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik