Sportlövészet: parádés magyar produkciók Belgrádban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.12. 11:51
A pisztolyos Major Veronika szombaton, míg a puskás Péni István és a szintén pisztolyos Tátrai Miklós vasárnap tudott nyerni a Belgrádban rendezett kétnapos nemzetközi légfegyveres viadalon.

A viadal honlapja szerint a 14 országból összegyűlt rangos mezőny tagjainak szombaton és a vasárnap is rendeztek versenyt, azaz minden számban két-két viadalra kiderült sor.

A hétvége talán legjobb magyar teljesítménye a junior korú, többszörös futócéllövő korosztályos világbajnok Major Veronika nevéhez fűződik. A keszthelyi tehetség mindkét napon kiváló alaperedményeket ért el, szombaton 385, míg másnap 383 körrel zárt, majd a finálékban is remekelt, ugyanis az első napon 201 körrel megnyerte a finálét, míg a másodikon 177,. körrel a harmadik lett.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, riói olimpikon Péni István szintén mindkét nap remekelt, szombaton 624,8 körös alaperedmény után 208 kört ért el a döntőben, ezzel második lett, vasárnap pedig a 627.6 körös alapot 207.2 körös döntő követett, ami ezúttal győzelmet ért.

A hétvége harmadik magyar győztese, a szintén riói olimpikon Tátrai Miklós vasárnap 199.9 körrel nyerte meg a férfi pisztolyosok küzdelmét, miután 573 körrel a hetedik helyen jutott döntőbe.

A női puskásoknál szombaton a 16 éves Gáspár Lalita második lett (415.9 kör) az alapversenyben, majd a döntőben hatodik (122.5 kör), vasárnap pedig a szintén 16 éves Hurai Viktória ezüstérmet szerzett. Hurai egészen kiváló alaperedménnyel, 418.2 körrel lett döntős – a második helyen –, a fináléban pedig 205.3 körrel zárt.

Női pisztolyban a vb- és Eb-bronzérmes Tobai-Sike Renáta mindkét napon döntőzött, előbb hetedik, majd hatodik lett, míg a hozzá hasonlóan Rióban is szerepelt, 18 éves Egri Viktória szombaton lőtt finálét, s lett hatodik.

Férfi puskában az ugyancsak 16 esztendős Pekler Zalán vasárnap jutott fináléba, melyben a hatodik pozícióban végzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik