Evezős-vb: Galambos Péter a legjobb 12 között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 19:13
Sikerrel vette a szerdai negyeddöntőt, s ezzel bejutott a legjobb 12 közé Galambos Péter az evezősök világbajnokságán, Rotterdamban.

Magyarországot három könnyűsúlyú egység képviseli a regattán, amelyen az olimpia műsorán nem szereplő számokban zajlik a küzdelem.

A 29 éves váci evezős, Galambos egypárban versenyez, ebben a számban korábban volt már ezüst- és bronzérmes is vb-n. A nemzetközi szövetség honlapja alapján szerdai futamában nem bízott semmit a véletlenre, mert bár az első három hely ért középdöntőt, ő végig vezetve megnyerte a versenyt, így készülhet a csütörtök délutáni újabb pályára, amelyen már a fináléba kerülés lesz a tét.

A nők hasonló számában érdekelt Abid Syham szerdán az alsóági középdöntőben szállt vízre, de mivel futamában egyik riválisát sem tudta megelőzni, zárásként a D-döntőben versenyez majd, azaz legjobb esetben is 19. lesz a 22 fős mezőnyben.

A Szigeti Roland, Forrai Dávid kormányos nélküli kettes Abid Syhamhoz hasonlóan legközelebb szombaton versenyez, mégpedig a C-fináléban.

A vb vasárnapig tart, a döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik