Darts-vb: a legmagasabb átlag és a 2. 170-es kiszálló napja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.26. 22:28
null
A címvédő Gary Anderson már a legjobb 16 között (Fotó: Action Images)
A PDC dartsvilágbajnokság 2. fordulójának első játéknapján elbúcsúzott a benzinkutas Ricky Evans, míg Dave Chisnall és a címvédő Gary Anderson továbbjutott.

RICKY EVANS–JAMIE CAVEN

Ricky Evans arról lett híres a vb-n, hogy egyrészt már az első körben kiejtette Simon Whitlockot, másrészt emiatt szabadságot kellett kivennie, hogy tovább játszhasson. A 25 éves angolnak a Jamie Caven elleni meccs előtti napon dolgoznia kellett volna, ám – mint mondta – „Az hogy nézne ki?!”.

Végül minden energiájával a mérkőzésre koncentrált, de hiába. A 23. helyen kiemelt Caven simán, 4:0-ra legyőzte honfitársát, és igazán meg sem kellett erőltetnie magát, elég volt a kiszállóinak 60 százalékát megoldania.

DAVE CHISNALL–CHRISTIAN KIST

A játéknap második mérkőzése már sokkal izgalmasabb csatát hozott. Dave Chisnall megnyerte az első szettet Christian Kist ellen, miután mind a két játékos hozta a saját kezdését (1:0). A második játszmában ez éppen fordítva volt, végigbrékelték mind az öt leget, ez pedig ismét az angolnak kedvezett (2:0).

A harmadik szett már simább lett, 3–0-ra nyert Chizzy, a második legben 138-ról szállt ki (3:0). A negyedik játszmában szépített Kist, annak ellenére, hogy a negyedik legben ellenfele tíznyilas kiszállót produkált (3:1). Ez a szépséghiba azonban bőven belefért a 13. helyen kiemelt dartosnak, könnyedén, 3–0-ra nyerte meg az utolsó szettet, így továbbjutott (4:1).

Chisnall – ezen a mérkőzésen produkált – 102.85-ös átlaga eddig a legmagasabb a világbajnokságon.

GARY ANDERSON–DARYL GURNEY

Gary Anderson zseniálisan kezdett, két dobásra volt a vb első kilencnyilasától (a mérkőzés során később még egyszer így volt), és rögtön brékkel nyerte meg az első leget. Igen ám, de Daryl Gurney sem asszisztálni jött a címvédő továbbjutásához, a második legben ő nyert hátsó pályán, majd hozta a saját kezdéseit és előnybe került (0:1).

A második szett elején Gurney brékelt, 139-ről szállt ki, erre Anderson válaszul a vb második 170-es kiszállóját produkálta és egyenlített. Mindkét versenyző hozta a saját kezdését, és bár az északír közel járt a 2:0-hoz, végül a címvédő egyenlített (1:1).

A skót innentől kezdve pedig megállíthatatlan volt. A harmadik játszmában a Chisnall–Kist meccs után ismét olyan szettet láthattunk, amiben csak brék volt (2:1), a negyedik szett pedig már 3–1-gyel (3:1), az ötödik pedig 3–2-vel lett Andersoné (4:1).

Gurney megizzasztotta a címvédőt, aki azonban végül így is simán jutott tovább a legjobb 16 közé.

PDC DARTSVILÁGBAJNOKSÁG
2. FORDULÓ

Ricky Evans (angol)–Jamie Caven (angol, 23.) 0:4
Dave Chisnall (angol, 13.)–Christian Kist (holland) 4:1
Gary Anderson (skót, 2.)–Daryl Gurney (északír)4:1

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT

Michael van Gerwen (holland, 1. kiemelt)–Darren Webster (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 16.)–Stephen Bunting (angol, 17)
Michael Smith (angol, 8.)–Steve Beaton (angol, 25.)
Dimitri Van Den Bergh (belga)–Benito van de Pas (holland, 24.)

Adrian Lewis (angol, 5.)–Andrew Gilding (angol, 28.)
David Pallett (angol)–Mensur Suljovic (osztrák, 21.)
Peter Wright (skót, 4.)–Ronny Huybrechts (belga)
Dave Chisnall (angol, 13.)–Christian Kist (holland) 4:1

Gary Anderson (skót, 2.)–Daryl Gurney (északír)4:1
Vincent van der Voort (holland, 15.)–Kyle Anderson (ausztrál)
James Wade (angol, 7.)–Wes Newton (angol, 26.)
Ricky Evans (angol)–Jamie Caven (angol, 23.) 0:4

Alan Norris (angol)–Joe Murnan (angol)
Terry Jenkins (angol, 11.)–Mark Webster (walesi, 22.)
Phil Taylor (angol, 3.)–Kevin Painter (angol, 30.)
Mervyn King (angol, 14.)–Jelle Klaasen (holland, 19.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik