Sportkrém: Szécsi Zoltán egy perc alatt futotta le a Coopert

Vágólapra másolva!
2015.07.23. 22:20
A Nemzeti Sport pénteki mellékletéből ajánljuk.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapus, Szécsi Zoltán gyermekként azért nem volt az a mintatanuló. Illetve a tanulással még nem is volt gond, a magatartásával annál inkább – hatodikosként tizenhárom intőt kapott..
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapus, Szécsi Zoltán gyermekként azért nem volt az a mintatanuló. Illetve a tanulással még nem is volt gond, a magatartásával annál inkább – hatodikosként tizenhárom intőt kapott..

„Akkor sem voltam rossz gyerek, csak a rendszer áldozatává váltam. Egyszer másfél oldalas intőt kaptam, mert vicces kedvemben úgy gondoltam, hógolyót dobok a tanárok felé. Ehhez képest az egyiküket éppen telibe találtam; ha akartam, sem tudtam volna pontosabban célozni. Aztán volt, amikor a Cooper-tesztet próbáltam lecsalni, és a tizenkét percből tizenegyet egy bokorban röhögtem végig. A pontos tervre mondjuk nem emlékszem, fogalmam sincs, hogyan akartam ebből jó eredményt kihozni. Mindenesetre nagyokat lihegve szaladtam az utolsó percben, de a tanár már korábban kiszúrt az ágak között.”

Ha kíváncsi arra, Szécsi Zoltán miért szokott le az edzések közbeni viccelődésről, hogyan került a kömlői gazdaságba, és mit tart igazi patkányságnak, lapozzon bele a Sportkrém pénteki számába!

ÉS MÉG

Zsidai László régi szerelme és új lakása

Thury Gábor hatalmasat futott a rivális szurkolók elől

Czvitkovics Péter mester a konyhában, de csak ha rántotta a menü

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik