Darts: megszakadt Van Gerwen félelmetes sorozata

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 08:39
A dartsozók European Tour sorozatának ötödik állomása már nem Michael van Gerwen sikerét hozta – a tavalyi világbajnok a németországi Riesában rendezett viadal harmadik fordulójában kikapott honfitársától, Benito van de Pastól. Az ifjú holland a döntőig menetelt, ahol azonban alulmaradt Michael Smithszel szemben.

A kiemelt játékosok a háromnapos verseny második fordulójában kapcsolódtak be a küzdelmekbe, a mérkőzések hat nyert legig tartottak.

A világelső Michael van Gerwen huszonegy győzelem után az első vereségét szenvedte el a 2015-ös European Tour-sorozatban, miután a németországi Riesában rendezett verseny harmadik körében 6–4-re kikapott honfitársától, a 22 éves Benito van de Pastól.

A 16. kiemelt holland mellett a belga Kim Huybrechts és hat angol játékos jutott be a negyeddöntőbe, közülük a harmadikként rangsorolt Michael Smith maradt állva a fináléig.

A 2014-es világbajnokságon Phil Taylort búcsúztató 24 esztendős játékos a döntőben 6–3-ra megverte Van de Past, ezzel pályafutása során másodszor nyert European Tour-tornán.

A világelithez tartozó dartsozók közül többek között Taylor, Gary Anderson, Adrian Lewis és Raymond van Barneveld is kihagyta a versenyt.

DARTS, EUROPEAN TOUR, 5. ÁLLOMÁS (RIESA)
2. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–William O'Connor (ír) 6–5
Benito van de Pas (holland, 16.)–Mensur Suljovic (osztrák) 6–5
Mervyn King (angol, 8.)–Max Hopp (német) 3–6
Justin Pipe (angol, 9.)–James Wilson (angol) 6–5
Simon Whitlock (ausztrál, 5.)–Daryl Gurney (északír) 5–6
Kim Huybrechts (belga, 12.)–Cristo Reyes (spanyol) 6–5
Brendan Dolan (északír, 4.)–Robert Marijanovic (horvát) 6–5
Dave Chisnall (angol, 13.)–Matthew Edgar (angol) 6–0
Peter Wright (skót, 2.)–Matt Clark (angol) 6–0
Jamie Caven (angol, 15.)–Stephen Bunting (angol) 3–6
Ian White (angol, 7.)–Michael Mansell (északír) 6–4
Robert Thornton (skót, 10.)–Tomas Seyler (német) 6–5
Vincent van der Voort (holland, 6.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 4–6
Terry Jenkins (angol, 11.)–Jamie Lewis (walesi) 6–4
Michael Smith (angol, 3.)–Johnny Clayton (walesi) 6–4
Steve Beaton (angol, 14.)–Mark Barilli (skót) 6–1

3. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Benito van de Pas (holland, 16.) 4–6
Max Hopp (német)–Justin Pipe (angol, 9.) 2–6
Daryl Gurney (északír)–Kim Huybrechts (belga, 12.) 4–6
Brendan Dolan (északír, 4.)–Dave Chisnall (angol, 13.) 2–6
Peter Wright (skót, 2.)–Stephen Bunting (angol) 5–6
Ian White (angol, 7.)–Robert Thornton (skót, 10.) 6–4
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Terry Jenkins (angol, 11.) 2–6
Michael Smith (angol, 3.)–Steve Beaton (angol, 14.) 6–3

NEGYEDDÖNTŐ
Benito van de Pas (holland, 16.)
–Justin Pipe (angol, 9.) 6–4
Kim Huybrechts (belga 12.)–Dave Chisnall (angol, 13.) 6–4
Stephen Bunting (angol)–Ian White (angol, 7.) 5–6
Terry Jenkins (angol, 11.)–Michael Smith (angol, 3.) 5–6

ELŐDÖNTŐ
Benito van de Pas (holland, 16.)
–Kim Huybrechts (belga, 12.) 6–3
Ian White (angol, 7.)–Michael Smith (angol, 3.) 3–6

DÖNTŐ
Benito van de Pas (holland, 16.)–Michael Smith (angol, 3.) 3–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik