Teke BL: fölényes sikerével döntőbe jutott a Szeged

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2015.03.28. 18:32
A Szegedi TE összességében negyedik, sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-trófeájáért indult harcba szombaton a németországi Straubingban, és a feladat első felét kipipálta: legyőzte a 2011-ben és 2012-ben BL-győztes szlovák Podbrezovát, így készülhet a vasárnapi fináléra.

A 2013-ban még a Szegeddel Bajnokok Ligáját nyerő, a legutóbbi idényben viszont – ideiglenesen – éppen a szombati riválist, a Podbrezovát erősítő Ernyesi Róbert alaposan odavágott Ivan Czechnek a BL-elődöntő első három párharcában. A 21 éves vajdasági játékos 82 fát vert ellenfelére, és miután ha szűken is, de Zapletán Zsombor és Kakuk Levente is megnyerte a maga ütközetét, 3:0-ra, illetve 111 fával vezetett a sorozatban harmadik BL-trófeájára hajtó magyar klub. Ez azt jelentette, hogy ha faelőnyéből csak egyet is megőriz, az utolsó három párharcot el is vesztheti.

Nem is kellett aggódni, mert Fehér Béla legyőzte Bystrik Vadovicot (és cseréjét, Martin Kozákot), így bőven belefért, hogy Kiss Norbert és Karsai László kikapott. A csúcsmeccset a hatszoros világbajnok Kiss és a szlovákok vajdasági légiósa, a 2012-ben egyéni világbajnok Zavarkó Vilmos vívta: 2:2-es szettaránnyal végeztek a 120 gurítás után, Zavarkó azonban 3 fával többet dobott (639:636), így ez a pont a Podbrezováé lett.

A finálé egyik helye viszont a Szegedé, amely 2006, 2013, 2014 után negyedszer ülhetne fel a trónra vasárnap.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ, STRAUBING
Elődöntő
Szegedi TE–Podbrezová (szlovák) 6:2 (3704:3598). Szeged:
Ernyesi Róbert: 641 fa, Zapletán Zsombor 616, Kakuk Levente 602, Fehér Béla 604, Kiss Norbert 636, Karsai László 605

A másik mérkőzésen: Zerbst (német)–KK Beograd (szerb) 7:1

A vasárnapi program. A 3. helyért: Podbrezová–KK Beograd, 13.15. Döntő: Szegedi TE–Zerbst, 15.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik