Öttusa: Kovács Sarolta 6. lett a kecskeméti vk-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.03. 19:01
null
Földházi Zsófia a 17. helyen zárt Kecskeméten (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Kovács Sarolta a hatodik helyen végzett az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóján, amelyen a lengyel Oktawia Nowacka győzött. A szombati döntőnek volt még két magyar résztvevője: Alekszejev Tamara 16., Földházi Zsófia pedig 17. lett.

 

A 2011-ben egyéni világbajnoki ezüstérmes Kovács – aki két hete, a kínai Csengtuban negyedik volt – jó vívással kezdett, 20 ellenfelét legyőzte, miközben 15-től kapott ki, ezzel a bő élmezőnyben, a kilencedik helyen állt. Ezt követően megnyerte a 200 méteres úszást, így összetettben feljött a harmadik pozícióba. A lovaspályán ugyan akadt rontása, de így is alig esett vissza, negyedikként vághatott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, amelyben két hellyel hátrébb csúszott.

A tavaly Európa-bajnok Földházinak rosszul alakult az első szám, nem igazán jöttek a győzelmek a páston, ez pedig meg is határozta a szereplését. Úszásban ugyan a harmadik legjobb időt érte el, de lovaglásban megint otthagyott jó néhány pontot a pályán, emiatt nem volt esélye felzárkózni az élmezőnybe. Még azzal együtt sem, hogy a kombinált száma igen jól sikerült.

Alekszejev Tamara a magyarok közül a legjobban vívott, 21 győzelmet aratott, így azzal együtt, hogy az úszásban és a lovaglásban a középmezőnyben zárt, tizedik volt az összetett zárótusa előtt. A lövészetes futásban azonban nem tudta megőrizni a pozícióját, hat hellyel hátrébb fejezte be a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik