Kerékpár: hosszú eltiltás Lance Armstrong segítőinek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 11:09
Hosszú eltiltást kapott az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségétől (USADA) Johan Bruyneel csapatigazgató, Pedro Celaya orvos, valamint Jose „Pepe” Marti edző, akik annak idején segítették a kerékpáros Lance Armstrongot a doppingolásban, vagy legalábbis tudtak arról, hogyan éri el sikereit.

Az USADA keddi közlése szerint a US Postalt akkor irányító Bruyneelt tíz, a klubnak dolgozó másik két személyt pedig egyformán nyolc évre tiltották el a sportágtól – az Észak-Amerikai Sportdöntőbíróság ítélete nyomán. Két évvel ezelőtt, amikor megvádolták őket, mindhárman a Sportdöntőbírósághoz fordultak.

Április elején a doppingvétsége miatt örökre eltiltott Armstrong írásban, eskü alatt tett tanúvallomásában megnevezte azokat, akik kerékpáros-pályafutása során segítették a csalásban.
Armstrong Michele Ferrari, Luis García del Moral és Pedro Celaya orvosokat, valamint Jose „Pepe” Marti edzőt nevezte meg. Ezenkívül Johan Bruyneel csapatigazgatóról, valamint a US Postal klubját pénzügyileg segítő Thomas Weiselről azt vallotta, hogy mindketten tudtak a doppingolásról. A hat megnevezett mindegyike cáfolta, hogy köze lenne Armstrong doppingolásához.

Miután kiderült, hogy csalással érte el sikereit, a sportolót megfosztották hét Tour de France-elsőségétől és 2000-ben szerzett olimpiai bronzérmét is vissza kellett adnia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik