Sakk-vb: újabb döntetlen, megmaradt Carlsen előnye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 15:03
A keddi nyolcadik parti döntetlennel zárult az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, így a norvég kihívó, a világranglista-vezető Magnus Carlsen 5:3-ra vezet a címvédő indiai Viswanathan Anand ellen.

Az esemény honlapjának tudósítása szerint a legutóbbi összecsapás, amelyben Carlsen vezette a világos bábukat, a 33. lépésben ért véget.

A maximum 12 partisra tervezett döntő során két-két forduló után egy-egy pihenőnap jön, az utolsó mérkőzést – egy extra pihenőnapot követően – a tervek szerint jövő kedden játsszák. Ha addig egyik fél sem éri el a 6.5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A sakkvilágbajnoki páros mérkőzés összdíjazása 1.85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1.1 milliót (326.5 millió forint) vihet haza.

Anand segítői között ott van a magyar nagymester, Lékó Péter is.

SAKK, VB-DÖNTŐ, CSENNAI
8. játszma:
Magnus Carlsen (norvég, 2870)–Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen
Az állás: 5:3 Carlsen javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik