MOB: hétvégén gyűjtőtalálkozó az olimpiák jegyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 13:36
A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban rendezi a MOB Hagyományőrző Bizottsága és a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) közösen, a XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozót az olimpiai gyűjtők számára, szeptember 28-án. Az eseményre a szervezők hét ország kiállítóit várják. A térítésmentesen látogatható kiállításon több ezer relikvia lesz megtekinthető.

Az előkészületekről a Gémesi György vezette MOB Hagyományőrző Bizottság és a Jakabházyné Mező Mária főtitkár által képviselt MOA, a közelmúltban egyeztetett a MOB székházában. A megbeszélésen elhangzott, a vendéglátó magyarokkal együtt 7 ország, több mint 60 kiállítója fogja bemutatni gyűjteményét. A kiállított tárgyak közt az olimpiai mozgalommal kapcsolatos ötkarikás jelvények, érmek, könyvek, zászlók, kitüntetések, képeslapok, plakettek, bélyegek, kártyanaptárak, emlékívek szerepelnek; az érdeklődők autogramokat, alkalmi bélyegzéseket is megcsodálhatnak.

A neves külföldi gyűjtők közt olyanok szerepelnek, mint a szerb Peter Arambasics és a horvát Dragan Gajinov (érmek), a cseh Petr Kremenak (aláírás), a szlovák Pavel König, a német Zumergrad Borisz és a romániai Göthér István (jelvény). A szombati eseményre természetesen a hazai ötkarikás ereklyék gyűjtői is készülnek: Balássy László, Borovitz Tamás, Kocsis Karger László, Győr Béla, dr. Kovács László jól ismert nevek az olimpiai gyűjtők körében; de "újoncként" a fiatal Morár István is megmutatja aláírásgyűjteményét.

Az eseményen – a rajongók, fotósok és aláírásgyűjtők örömére – olimpiai érmesek is részt vesznek: az aranyérmes birkózó Varga János, a bronzérmes vízilabdázó Katona András, az ezüstérmes vívó Bóbis Ildikó és a bronzérmes kajak-kenus, Mohácsi Ferenc már jelezte részvételét.

A XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó szeptember 28-án, a Syma csarnok 3. emeleti Melbourne, Róma és Tokió termeiben, a reggel fél tíztől kezdődő regisztráció után kezdődik, 10 órakor pedig felcsendül az Olimpiai Himnusz. A találkozón a Magyar Sportmúzeum olimpiatörténeti kiállítása is megtekinthető lesz, 11 és 14 óra között börzét rendeznek a szervezők. A látogatók számára kihelyezett postahivatal áll majd a rendelkezésre, az olimpikonokkal pedig rövid beszélgetéseket hallgathatnak meg a jelenlévők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik