Vívó-vb: minden magyar a 64 között búcsúzott férfi tőrben

Vágólapra másolva!
2013.08.09. 09:19
null
Szabados Gábort kisebb sérülés is hátráltatta (Fotó: Mirkó István)
Férfi tőrben a 64 között búcsúzott Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Gátai Róbert és Széki Bence a budapesti vívó-világbajnokságon.

Széki Bence az olimpiai bajnok Andrea Cassarától kapott ki 15:9-re, Szabados Kristóf annak honfitársa, Valerio Aspromonte ellen maradt alul 15:8-ra, míg Gátai Róbert 15:7-es vereséget szenvedett az ugyancsak olasz Giorgio Avolától. Legközelebb Szabados Gábor állt a továbbjutáshoz, hátrányból felállva 14:14-nél azonban a kínai Ma Csien-fej vitte be a döntő tust.

Pedig előtte 14:13-ra még Szabados vezetett, ekkor azonban a pástra rogyott, percekig ült – az asszó pedig állt –, majd orvos kezelte a lábát. Kamuti Jenő egykori tőrvívó, sebészorvos a nemzetközi szövetség delegáltjaként szolgált utóbb magyarázattal.

„Összefutott a két versenyző, a kínai rálépett Gábor nagyujjára, ami nem vészes sérülés ugyan, de fájdalmas. A bíró egy kicsit túljátszotta a szerepét, mert azt találgatta, hogy szimulál-e a magyar fiú. Ez azonban nem az ő dolga, a zsűri dolga az, hogy segítséget hívjon, és a hivatalos orvos állapítja meg, hogy mi történt. Az orvos pedig úgy ítélte meg, hogy valóban sérülés történt” – mondta Kamuti Jenő.

A tízperces kényszerpihenő után a két vívó ismét felállt a pástra, a kínai gyorsan egyenlített, majd lejárt a második három perc. A szünetet követően Szabados nagyon akarta a győztes tust, megpróbálta lerohanni ellenfelét, de a lendülettől leesett az emelt pástról. Riadalom támadt, összeszaladtak a közelben állók. Kétséges volt, hogy Szabados folytatni tudja-e az asszót. Néhány perc múlva összeszedte magát, felállt a pástra, folytatni akarta a mérkőzést, ekkor azonban az asszóvezető közölte: vége, 15:14-re a kínai nyert.

„Abban a pillanatban nem tudtam, miért kaptam a tust. Azt éreztem ugyan, hogy kivédett, de hogy megszúrt volna, azt nem, és a találatot jelző lámpát sem láttam, hiszen a földön feküdtem. Azt hittem, hogy technikai tust kaptam, mert elszaladtam a találat elől. Az edzőm, Marco Goncalves mondta, hogy valóban megszúrt a kínai. Később tévéfelvételen visszanéztem, és én is láttam, hogy így történt” – mondta Szabados Gábor.

„Sajnos nem volt esélyem, legfeljebb a közepéig, nem éreztem igazán a távolságot. Az Eb óta nem ment, így a 64-be jutásnak is örültem, de most csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy szorosabb lesz. Nagyon várom a csapatversenyt” – nyilatkozta Szabados Kristóf.

Ezzel a legjobb 32 küzdelmei már magyarok nélkül kezdődnek, de ez mit sem változtat azon, hogy a csapat Európa-bajnoki nyolc közé kerülés után a négy fiatalember 64-be jutása ismét egy kis lépés előre a fegyvernem helyzetében.

Délután a női kardozók lépnek a pástra, ahol három magyarnak (Márton Anna, Benkó Réka, Várhelyi Anna) lehet majd drukkolni a Syma-csarnokban.


BUDAPEST, VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI TŐR, EGYÉNI
A DÖNTŐBEN
Chamley-Watson (amerikai)–Ahmathuzin (orosz) 15:6

A 64 KÖZÖTT
Andrea Cassara (olasz)–Széki Bence 15:9
Valerio Aspromonte (olasz)–Szabados Kristóf 15:8
Ma Csien-fej (kínai)–Szabados Gábor 15:14
Giorgio Avola (olasz)–Gátai Róbert 15:7

A végeredmény: 1. Miles Chamley-Watson, 2. Artur Ahmathuzin, 3. Rosztiszlav Hercik (ukrán) és Valerio Aspromonte (olasz), ...51. Gátai Róbert, ...53. Szabados Gábor, ...58. Szabados Kristóf, ...64. Széki Bence

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik