Golf: csodálatos európai nők, fantasztikus győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.19. 11:02
null
Caroline Hedwall, az európaiak nyerőembere fogadja a társak gratulációját (Fotó: Reuters)
Akárcsak két éve, Európa válogatottja a hétvégén ismét legyőzte az Egyesült Államokat a női golf legnagyobb presztízsű csapatversenyén, a Solheim-kupán a coloradói Parkerben, és ezzel ötödször is elhódította a serleget.

 

Európa válogatottja – amely hat újoncot vonultatott fel, köztük a mindössze 17 éves angol Charley Hullt, aki a legfölényesebb egyéni sikert aratta – először győzte le idegenben az amerikai csapatot, és ugyancsak először védte meg a trófeát. A két csapat meccse még sohasem hozott ilyen fölényes győzelmet.

Az egyéni győzelmével a csapatsikert is biztossá tevő, a világranglista 29. helyén álló svéd Caroline Hedwall a kupa történetének első játékosa lett, aki a Solheim-hétvégén mind az öt mérkőzését megnyerte (egy egyéni, négy páros).

Az európai csapat már a pénteken és szombaton megrendezett páros mérkőzéseken jelentős előnyt szerzett (10.5–5.5), majd a vasárnapi egyéni partikban is felülkerekedett (7.5–4.5) az amerikaiakon, akiknek soraiban a világranglista-második Stacy Lewis volt a legmagasabban jegyzett játékos.(Egy 18 szakaszos parti megnyerése 1 pontot, a döntetlen fél pontot ér; a három nap során hagyományosan 12 egyéni és 16 páros mérkőzést rendeznek.)

Az először 1990-ben kiírt, kétévente megrendezett páros mérkőzésen az Egyesült Államok nyolcszor, Európa ötször diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy a férfiak hasonló vetélkedésében, a Ryder-kupában tavaly ugyancsak idegenben született meg a címvédést jelentő európai győzelem.

13. SOLHEIM-KUPA, PARKER, COLORADO
EURÓPA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 18–10
A GYŐZTES EURÓPAI CSAPAT

Carlota Ciganda, Azahara Munoz, Beatriz Recari (mindhárom spanyol), Anna Nordqvist, Caroline Hedwall (mindkettő svéd), Charley Hull, Jodi Ewart Shadoff (mindkettő angol), Suzann Pettersen (norvég), Catriona Matthew (skót), Caroline Masson (német), Karine Icher (francia), Giulia Sergas (olasz)
Kapitány: Liselotte Neumann. A kapitány segítői: Carin Koch, Annika Sörenstam (mindhárom svéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik