Világjátékok: alkalmatlan a csarnok, rg-verseny marad el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 00:08
null
Vass Dórának a szalagra a jelek szerint nem lesz szüksége Caliban...<br /> (Fotó: MOB)
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) közleményben tudatta, hogy a csarnok alkalmatlansága miatt nem lehet megrendezni a kolumbiai Caliban rendezett világjátékokon a ritmikus gimnasztika versenyek keretében a szalag szerenkénti küzdelmeit. Vass Dóra és versenyzőtársai így csak három szerrel mutathatják be gyakorlataikat.

„A FIG előírásai nem teljesültek, nem voltak megfelelők az edzésre szolgáló helyszínek és a versenycsarnok sem. A szerdai ritmikus gimnasztika pódiumedzéseket törölni kellett. Az új bejárást csütörtökön ejtették meg. A FIG főtitkára személyesen vizsgálta meg a csarnokot, és megállapította, hogy az ott uralkodó hőmérséklet túl magas, az előírásoknak nem megfelelő. A légkondicionáló rendszer túl erős légáramlatai gyakorlatilag lehetetlenné teszik a szalagverseny megtartását” – tudatta a tornaszövetség.

„Nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést kellett meghoznom, és nagyon csalódott vagyok a körülmények miatt. Sajnos így képtelenség versenyezni szalaggal” – közölte André Gueisbühler főtitkár. A svájci sportdiplomata jelezte: további egyeztetéseket tart a tornasportok versenyeiről a helyi szervezőbizottsággal.

A ritmikus gimnasztika az egyetlen sportág, mely az olimpián és a (nem olimpiai sportágak számára létrehozott) világjátékokon is szerepel, mivel az ötkarikás játékokon az rg-sek csak egyéni összetettben versengenek. A világjátékon ezért egyéni összetettben nem hirdetnek győztest, viszont a négy szeren igen. Illetve a FIG döntése nyomán most már csak három szeren...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik