Vívó Eb: az aranyéremért vív a férfi párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 15:46
A svédek és az észtek legyőzése után az ukránokon is túljutott a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat, így az utolsó mérkőzésén aranyéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

A világranglistán harmadik, tavaly Eb-ezüstérmes magyarok nyolc tussal verték harmadik ellenfelüket, s a 17.30-ra kiírt fináléban a franciákat egyetlen találatnyi különbséggel legyőző, címvédő, világranglista-vezető svájciakkal csapnak össze.

A magyar szövetség beszámolója szerint Boczkó 27:26-os vezetésnél lépett pástra az utolsó asszóban Nyikisin ellen úgy, hogy az addigi eredményt ő 1:1-gyel, Rédli 2:2-vel, Imre pedig 24:23-mal (!) alakította ki. Vagyis előbbi kettő igencsak tusszegény párharcokat hozott össze, míg utóbbi akciódúsan vívott. A záró párharcban az ukrán egyenlített, azután viszont 34:27-ig csak Boczkó szúrt pontosan, onnan pedig már nem volt kérdéses, ki győz.

A magyar és a svájci együttes tavalyi fináléját Legnanóban az utóbbiak nyerték meg 45:35-re. Akkor a magyar válogatott Imre, Boczkó, Szényi, Somfai Péter összeállításban szerepelt az Eb-n.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
ELŐDÖNTŐ

Svájc–Franciaország 19:18
Magyarország–Ukrajna 38:32

KORÁBBAN
A legjobb 16 között
Magyarország–Svédország 45:36

A negyeddöntőben

Svájc–Lengyelország 33:26
Franciaország–Csehország 45:33
Ukrajna–Olaszország 45:36
Magyarország–Észtország 45:37

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik