Vívó Eb: a 18 éves magyar lány már negyeddöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 17:45
A 18 éves Márton Anna bejutott a női kardverseny negyeddöntőjébe a zágrábi vívó Európa-bajnokság második napján.

A viadal honlapja szerint a csoportkört a magyarok közül Benkó Réka zárta a legjobb eredménnyel a 47 fős mezőnyben, rajta kívül csak az orosz Gyina Galjakbarova nyerte meg mindegyik mérkőzését, de a magyar vívó, aki nem hatos, hanem hetes csoportban szerepelt, eggyel több győzelmet aratott. Jól vívott az első szakaszban Márton Anna is, őt az ötödik helyre rangsorolták a csoportasszók után. Az övékénél gyengébb teljesítménnyel, de továbbjutott Varga Dóra és Várhelyi Anna is.

A hiányos 64-es táblán csak utóbbinak kellett vívnia az első fordulóban, ott kikapott a lengyel Matylda Ostojskától, akit egy körrel később Benkó magabiztosan állított meg. Márton Anna is nagyon jól helytállt a 2000-es évek elején egyéniben többszörös világbajnoki ezüstérmes olasz Ilaria Biancóval szemben, így Benkóhoz hasonlóan a legjobb 16 között is pástra léphetett. Ellenfele a magyar kardválogatott tagjaként 1988-ban olimpiai bajnok Bujdosó Imre lánya, a német színekben szereplő Bujdosó Alexandra volt, akinél két tussal bizonyult jobbnak. Benkó is közel állt a negyeddöntőbe jutáshoz, olyannyira, hogy 14:12-re vezetett a francia Cecilia Berder ellen, végül mégis kikapott.

Varga Dóra a legjobb 32 között nem bírt a tavaly Eb-ezüstérmes görög Vasziliki Vujukával.


VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB, NŐI KARD
a 64 között:

Matylda Ostojska (lengyel)–Várhelyi Anna 15:5
a 32 között:
Benkó Réka–Ostojska 15:9
Márton Anna–Ilaria Bianco (olasz) 15:8
Vasziliki Vujuka (görög)–Varga Dóra 15-4
a 16 között:
Márton Anna–Bujdosó Alexandra (német) 15:13
Cecilia Berder (francia)–Benkó 15:14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik