Torna: Böczögő és Makra remekelt és döntős az Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 20:01
null
Böczögő Dorina a 12. helyen került egyéni összetett fináléba (Fotó: Reuters)
Rendkívül  jól szerepelt Böczögő Dorina és Makra Noémi a tornászok moszkvai Európa-bajnokságán a selejtezőben, ugyanis mindkét tornásznő bejutott az egyéni összetett fináléba – rég volt arra példa, hogy két magyar tornásznő is döntőzhessen a kontinensviadalon.

A versenyzést az 1. csoportban Divéky Luca kezdte, aki gerendán mutatkozott be először, és kifejezetten jó gyakorlatot mutatott be. A talajon a harmadik sorra elfogyott lendülete, így a második szer után biztossá vált, hogy az egyéni összetett döntőre nem lesz esélye, felemás korláton pedig a leugrásban rontott – egyéni összetettben végül a 30. helyen végzett.

A 3. csoportban az olimpikon Böczögő Dorina és az ifjú tehetség Makra Noémi felemás korláton kezdett, ez a szer mindkettőjüknek jól sikerült. Böczögőnek a gerendán kisebb megingásai voltak, míg Makra kétszer is leesett – ez Altorjai Sándor tájékoztatása szerint azért bosszantó, mert ha az országos bajnoknő megcsinálja gyakorlatát, pontszáma alapján ott lett volna a szer nyolcas döntőjében. Talajon mindketten bemutatták, amit tudnak, ráadásul Makra a 11. helyen végzett, ez pedig azt jelenti, hogy harmadik számú tartalék a talaj döntőjében. Ugrásban Makrát szólították először, aki egy jó gyakorlattal zárt, Böczögő a fináléért ment, ezért két ugrást is bemutatott – az első jól sikerült, a másodikban viszont a leérkezésnél hozzáért a keze a talajhoz, ez pedig egy pont levonást jelentett, tehát a finálés remények elszálltak.

Az egyéni összetettben azonban remekeltek, Böczögő a több mint 50 tornászt felvonultató kontinensviadalon a 13., míg Makra a 14. helyen végzett. Ez pedig azt jelenti, hogy mindkét versenyző szerepel a legjobb 24 tornászt felvonultató egyéni összetett fináléban, ahova országonként két versenyző juthatott – így végül Böczögő a 12., Makra a 13. helyen lett finalista. Pénteken a két hölgy mellett Rácz Attila és Tálas Bence is szerepel a férfiak egyéni összetett döntőjében.

„Az egyéni összetett finálénak nagyon örülök, de az ugrás miatt el vagyok keseredve, igazából nem tudom, miért rontottam el a másodikat. Ezzel elszállt az ugrás döntője, pedig nagyon szerettem volna idén is ott lenni, és nagyon jól fel voltam készülve. Holnap a gerendán szeretnék javítani, mert ott több bizonytalanságom is volt” – értékelte napját Böczögő Dorina.

„Életem első felnőtt Európa-bajnoksága volt, nagyon boldog vagyok, hogy bekerültem a 24-es döntőbe, nem is gondoltam volna, hogy ott leszek. Őszintén bevallom, ma már nem izgultam annyira, de a pódiumedzésen még nagyon ideges voltam. Nagyon sajnálom, hogy a gerendát elrontottam, de a többi szer megvolt” – vélekedett Makra Noémi.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár is elégedett a magyar versenyzők teljesítményével.

„Elégedett vagyok a lányokkal az egyéni összetett eredményt tekintve, de ide vehetem Tálas Bencét és Rácz Attilát is, hiszen több mint tíz éve nem volt olyan, hogy a férfiaknál és a nőknél is 2-2 magyar versenyző szerepeljen az egyéni összetett fináléban, ez óriási eredménynek számít. Az pedig szintén kiemelendő, hogy az egész Eb-n valamennyi szert tekintve eddig Berki Krisztiánnak kapta a legmagasabb pontszámot lólengésben.”

TORNA EB, A NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Iordache (román) 57.198
2. Bulimar (román) 56.132
3. Grisina (orosz) 56.065
4. Musztafina (orosz) 56.057
5. Popa Nedelcu (spanyol) 55.065
6. Harrold (brit) 54.799
7. Meneghini (olasz) 54.782
8. Steingruber (svájci) 54.732
9. Campana (olasz) 54.299
10. Martins (portugál) 53.099
11. Vargas (spanyol) 53.032
12. Böczögő (magyar) 52.732
13. Makra (magyar) 52.699
14. Fellows (brit) 52.566
15. Van Klaveren (holland) 52.065
16. Hill (német) 51.965
17. Käslin (svájci) 51.499
18. Sikulová (cseh) 51.132
19. Vasziljeva (ukrán) 50.933
20. Ecker (osztrák) 50.866
21. Gustafsson (svéd) 50.698
22. Akyol (német) 50.499
23. Kiszla (ukrán) 50.432
24. Hämmerle (osztrák) 50.365

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik