Cselgáncs Eb: négy magyar ippon, de Ungvári Attila kikapott

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 12:20
Ungvári Miklós, Baczkó Bernadett, Krizsán Szabolcs és Szabó Franciska is ippongyőzelemmel kezdte meg szereplését a 62. cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján, a budapesti Papp László Arénában, a folytatásban azonban Ungvári Attila vereséget szenvedett. A négy ippongyőzelemmel kezdő versenyző közül aztán Krizsán és Szabó kiesett a folytatásban.

UNGVÁRI MIKLÓS ÉS KRIZSÁN ÚJABB GYŐZELMEUNGVÁRI MIKLÓS ÉS KRIZSÁN ÚJABB GYŐZELME

Ungvári Miklós és Krizsán Szabolcs második mérkőzését is megnyerte, Baczkó Bernadett és Szabó Franciska viszont befejezte szereplését a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós (73 kg) a lengyel Piotr Kurkiewicz után a német René Schneiderrel szállt szembe, és 1:47 perccel a vége előtt előbb vazaarit, majd – a zsűriasztal véleménye nyomán – csak jukót kapott dobására. Ez azonban elégnek bizonyult, mivel ellenfele hasztalanul kereste a fogást a 32 éves magyar dzsúdóson, aki nemsokára már mehetett is autogramot osztogatni a kordonnál tülekedő gyerekeknek.

Krizsán Szabolcs (81 kg) az örmény Rafael Davtyan után az olasz Massimiliano Carollóval találkozott, s a mérkőzés felénél ippont érően vitte földre riválisát. Sikerével – Ungvárihoz hasonlóan – már a 16 között jár.

A vb-harmadik Baczkó Bernadett (63 kg) nem bírt a francia Clarisse Abgegnenou-val, aki első leszorításáért jukót, a másodikért már ippont kapott, így ő lépett tovább a nyolc közé.

A 70 kilósoknál Szabó Franciska értékelt akció nélküli meccset vívott Laura Vargas-Kochhal, ám míg a németet egyszer, őt kétszer intették, így ellenfelét hirdették ki győztesnek.

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

A 66 kilogrammban háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós immár egy súlycsoporttal feljebb, 73 kg-ban is igazolta klasszisát: első meccsének derekán vazaarit kapott a lengyel Piotr Kurkiewicz ledöntéséért, majd a hajrában bevetette „csodafegyverét”, a leszorítást, és az újabb vazaari már ippont ért.

Rögtön utána a vb-harmadik Baczkó Bernadettet szólították az 1-es tatamin, ő nemigen tudott dzsúdózni Ana Repida ellen, a moldovai versenyző ugyanis folyton fogást bontott, és kitért a KSI-s sportoló elől. Emiatt négyszer is figyelmeztették, ami végül leléptetést jelentett.

Közben Krizsán Szabolcs (81 kg) kétszer is korán örült, ugyanis előbb megítélt jukót, majd 3:33 percnél ippont is elvettek tőle a zsűriasztalnál. Ez eléggé felbosszanthatta a Honvéd cselgáncsozóját, ugyanis fél percen belül kétszer is süllyesztett válldobásra kapott vazaarit, azaz végül ippont.

A 70 kilósoknál a négyszeres vb-érmes Mészáros Anett távollétében Szabó Franciska képviseli a magyar színeket, őt két perc elteltével ugyancsak megfosztottak egy vazaaritól. Másfél perccel a vége előtt aztán már „igazi” vazaarit is kapott, s a dobást egy leszorítással megtoldva végül neki is ippon lett a jutalma.

Ungvári Miklós öccse, a szintén 73 kg-ban induló Ungvári Attila viszont leszorítással vereséget szenvedett a görög Roman Musztopulosztól már rögtön az 1. fordulóban, így a vigaszágon sem folytathatja a küzdelmet.

„Elfáradtam, besavasodott az alkarom, sok éve nem fordult elő velem ilyen. Amikor másodszor megintették az ellenfelemet, akkor kellett volna rámennem, de visszaálltam. A kihagyásom után nem volt meg a szőnyegbiztonságom, nagyon szomorú vagyok a vereség miatt” – nyilatkozta az ifjabbik Ungvári a Nemzeti Sportnak vereségét követően.

A 44 ország 361 cselgáncsozójának részvételével zajló Eb második napján még Gercsák Szabináért (63 kg), Csoknyai Lászlóért (81) szoríthat a közönség.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik