Vívó vk: bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat Tallinnban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.17. 17:07
A harmadik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott az észtországi világkupa-fordulón, Tallinnban.
A Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Rédli András összeállítású együttes a 16-os táblán az első fordulóban 45:31-re verte meg a norvégokat, majd a negyeddöntőben 45:32-re az olaszokat, az elődöntőben viszont 45:20-ra kikapott a franciáktól. A bronzéremért a házigazdák csapatával kellett vívnia, és egy tussal 33:32-re nyert.A versenyen – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – 23 válogatott indult.Az egy nappal korábban véget ért egyéni küzdelmekben a legjobb magyar Boczkó volt, aki 11. lett.A női kardozók Törökországban léptek pástra, a magyar csapat a negyedik helyen végzett vasárnap. A nyolcaddöntőben minimális különbségű, 45:44-es győzelmet aratott a Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata alkotta együttes a kínaiak felett, a hazai szövetség beszámolója szerint úgy, hogy Benkó 36:40-ről remek hajrával fordított. A negyeddöntőben az olaszok ellen simábban, 45:39-re nyertek a magyarok, ezzel bejutottak a legjobb négy közé, ami ebben a szakágban csaknem egy éve nem sikerült világkupán.Az elődöntőben aztán az oroszoktól 45:25-re kikapott a magyar válogatott, végül a helyosztón az amerikaiakkal szemben 45:32-re alulmaradt, így negyedik lett a 21 csapatot felvonultató mezőnyben.A szombaton zárult egyéni versenyben a legtovább jutott magyar Benkó Réka volt, aki a 19. helyen fejezte be a küzdelmeket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik