Világjátékok: gyereket vár szumósunk, nem indul Caliban

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 12:46
Anyai örömök miatt Fábián Viktória nem utazik az idei világjátékokra, Caliba. A könnyűsúlyú szumós szeptemberre várja első gyermekét, aki igazi sportos közegbe érkezik majd. Az apa ugyanis nem más, mint az olimpiai ezüstérmes birkózó, Fodor Zoltán.

„A terhesség elején babonából nem is akartam nagydobra verni, hogy állapotos vagyok, de most, hogy eltelt ennyi idő, jeleztem a szövetség felé a nagy hírt. Az egyik szemem nevetett, a másik sírt, hogy nem mehetek Kolumbiába, de most már mindkét szemem nevet. Kétezer-kilencben volt szerencsém Tajvanon indulni a világjátékokon. Hatalmas élmény volt. Idén itthonról szurkolok a magyar csapatnak” – mondta Fábián Viktória.Fábián Viktória.

A magyar szövetség mindent megpróbál azért, hogy Viki helyét más vehesse át a nem olimpiai sportágak világversenyére készülő csapatban. „Írtunk a nemzetközi szövetségnek, hogy Fábián Viktória helyett Forgó Fruzsinát szeretnénk nevezni a világjátékokra, de választ még nem kaptunk. Vikinek és az alakuló kis családjának jó egészséget kívánunk!” – nyilatkozta a Nem Olimpiai Sportágak Sajtószolgálatának Ancsin László, a hazai szövetség elnöke.

A július 25-én kezdődő világjátékokon azért lesz magyar szumós: Makai Erika és Kálló Gyöngyi (mindketten nehézsúlyban) lép küzdőtérre Caliban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik