Bajnokok Ligája-döntőt rendeznek Budaörsön

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2013.03.09. 13:53
null
Pergel Szandra egy ideje komolyabban veszi az asztaliteniszt (Fotó: Veres Viktor)
Évtizedeken keresztül szinte természetesen fogadtuk, hogy a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében mindig van magyar csapat, ám a Statisztika nagy korszakának lezárultával változott a világ. Szerencsére mégsem akkorát, hogy a magyar női asztalitenisznek végleg le kelljen mondania a BL-sikerekről.

Az elmúlt évek szisztematikus budaörsi munkájának gyümölcseként a női asztalitenisz-csapat első Bajnokok Ligája-szereplése máris szépen zárult tavaly, az együttes az elődöntőig verekedte magát – a realitások alapján az idén is ez tűnt a maximumnak. Figyelembe véve, hogy a címvédő német TTC Berlin, valamint a két osztrák (SVS Ströck, Linz-Froschberg) együttes is nevezett, gyaníthatóan kevesen fogadtak volna arra, hogy éppen a magyar bajnoki ezüstérmes (a bajnok Postás SE végül nem vállalta az indulást) borítja fel a papírformát. Budaörsön viszont úgy tartják: soha ne mondd, hogy soha...

„Az idény során bebizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk – mondta az immár hónapok óra remek formában versenyző Pergel Szandra. – A csoportból továbbjutottunk, az elődöntőben pedig a tavalyi győztes berlinieket búcsúztattuk kettős győzelemmel, szóval azt hiszem, rászolgáltunk a döntőre. Nagyon bízunk abban, hogy szombaton sokan szurkolnak nekünk, mert bár nem mi vagyunk a favoritok, megígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért. Mivel két mérkőzésen dől el az első hely sorsa, célunk az, hogy az ausztriai visszavágóra nyílt maradjon a párharc.”

A szereplés már így is csillagos ötös (ahogy mondani szokás, mindez nem jöhetett volna létre a város hathatós támogatása nélkül), s bár a budaörsiek nyilván mindig többre vágynak, az esélyeket illetően igazat kell adni Pergel Szandrának: a Linz-Froschberg számít a finálé favoritjának. De...

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a budaörsiek már bizonyították, bármikor képesek bravúrra, s persze ott van a paklijukban az egyik ász, Pergel Szandra is.

„Egy ideje komolyabban veszem az asztaliteniszt, s bár idő kellett ahhoz, hogy ez az eredményeimben is megmutatkozzon, a jelek szerint nem volt hiábavaló a munkám – magyarázta a világranglistán már a Top 100-ban lévő fiatal válogatott játékos. – Jó stáb irányítja a munkát, egységes a csapatunk, s talán azt is kihasználhatjuk, hogy az első meccsen az osztrákok számukra ismeretlen teremben lépnek asztalhoz. Akárhogy is lesz, nagy csatára számítok.”

A BL-döntő első felvonása szombat este hét órakor kezdődik a budaörsi városi sportcsarnokban.

 

A DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI
Budaörs 2i SC Linz-Froschberg
Kiemelési hely 4. 3.
Eddigi legjobb BL-helyezése 3. (2011–2012) 1. (2008–2009)
A várható kezdőcsapat Pergel Szandra (világranglista: 94.) Iveta Vacenovská (25.)
Molnar Cornelia (106.) Liu Jia (26.)
Madarász Dóra (147.) Petrissa Solja (50.)
Edző Iván Csaba Bian Yadong
Út a döntőig Csoportmérkőzések: Csoportmérkőzések:
–STK Casl (horvát) 3:0 (o) –TTC Berlin (német) 1:3 (i)
–SVS Ströck (osztrák) 1:3 (i) –SKST Hodonin (cseh) 3:0 (i)
–SVS Ströck 2:3 (o) –Antwerpen (belga) 3:0 (o)
–STK Casl 3:0 (i) –TTC Berlin 3:0 (o)
–SKST Hdonin 3:0 (o)
–Antwerpen 3:0 (i)
Elődöntő: Elődöntő:
–TTC Berlin (német) 3:0 (o) –SVS Ströck (osztrák) 3:0 (o)
–TTC Berlin 3:2 (i) –SVS Ströck 3:2 (i)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik