Héraklész Gála: Joó Abigél és Tótka Sándor 2012 legjobbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.01. 20:57
null
Joó Abigél kapta a legnagyobb tapsot a gálán (Fotó: Szabó Miklós)
A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakos Tótka Sándor érdemelte ki a 2012-es év legjobb utánpótláskorú sportolója elismerést, amelyet IX. Héraklész Díjátadó Gálán vehettek át péntek este.

A hagyományos rendezvényen a tavalyi korosztályos Európa- és világbajnokságokon legeredményesebben szereplő utánpótláskorú versenyzőket, valamint edzőiket jutalmazták. A gálára idén először került sor az immár az egész hazai sportélet irányításáért felelős Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében.

„A magyar sportolók londoni olimpiai eredményei egyben a 2001-ben elindított Héraklész program sikerét is jelzik" – hangsúlyozta köszöntőjében Borkai Zsolt, a MOB elnöke. Utalt arra, hogy a pekingi és a londoni játékokon induló magyar versenyzők között nagyon sokan voltak héraklészesek. Az elnök megköszönte a munkát azoknak a fiataloknak és szakembereknek, akik elérték a sikereket, eljuttatták a magyar sportot a jelenlegi magas szintre. Borkai Zsolt kitért arra is, hogy a kormány döntésének köszönhetően a magyar sport ez év közepétől több olimpiai sportágon keresztül 15 milliárdos állami támogatáshoz jut, és ez az utánpótlás-nevelés feltételeit is jelentősen javítani fogja.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kitért rá: lényeges, hogy a kormány elismerje a tehetségeket és a sportteljesítményeket, mert ezek Magyarországot erősítik.

A nőknél Joó Abigél annak köszönheti elsőségét, hogy tavaly az U23-as és a felnőtt cselgáncs Európa-bajnokságon is győzött, a londoni olimpián pedig az ötödik helyen végzett. Tótka Sándor pedig azzal lett a legjobb, hogy három aranyéremmel tért haza a 2012-es ifjúsági kajak-kenu Eb-ről.

A kettő-négy tagból álló kiscsapatok között a Szatmári András, Ravasz Etele, Csaba Márton Bence, Valkai Ferenc összeállítású férfi kardválogatott végzett az élen, amely 2012-ben a junior világbajnokságon arany-, az Eb-n pedig ezüstérmes lett. A nagycsapatok kategóriájában pedig a junior világbajnoki második férfi vízilabda válogatott bizonyult a legjobbnak.

A Héraklész Gálák történetében először osztottak ki díjat a nem olimpiai sportágak utánpótlás korú versenyzőinek. Itt két junior világbajnok kick-boxos, Éltető Daniella és Andó László érdemelte ki a legjobbaknak járó elismerést.

A MOB, a Decathlon és az utánpótlássport.hu honlap által alapított Hónap műhelye-díj apropóján az Év műhelye-díj nyertese a Vasas SC vívó szakosztálya lett, amely kétmillió forintos támogatásban részesült.

A 2001-től működő, Héraklész Bajnok- (14-18 évesek), valamint Csillagprogram keretében (18-23 évesek) 20 sportágban évente csaknem 1800 tehetséges sportoló kap rendszeres állami támogatást. A héraklészes versenyzők az elmúlt évtizedben a korosztályos nemzetközi viadalokon mintegy másfélezer érmet nyertek. A londoni olimpián aranyat szerzett sportolók közül korábban Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Dombi Rudolf, Szabó Gabriella és Risztov Éva vett részt a programban.

 

HÉRAKLÉSZ GÁLA, A 2012-ES LEGJOBBAK
NŐK
1. Joó Abigél (cselgáncsozó)
2. Márton Anna (kardvívó)
3. Sztankovics Anna (úszó)
 
FÉRFIAK
1. Tótka Sándor (kajakos)
2. Szatmári András (kardvívó)
3. Lám Bálint (birkózó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik