Cselgáncs, Hungária-kupa: négy magyar a vigaszágon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.17. 15:19
Négy magyar cselgáncsozó jutott el a bronzéremig tartó vigaszágra a budapesti Körcsarnokban zajló 50. Hungária-kupa vasárnapi zárónapján.

A második versenynapon négy súlycsoport, a 81, a 90, a 100 és +100 kilogramm van terítéken. A hazai versenyzők minden kategóriában a maximális négy fővel képviseltetik magukat, így vasárnap 16 magyar lépett tatamira, akik közül 90 és +100 kilogrammban hamar búcsúzott mindenki.

A 81 kilogrammosok között Köller Milán és Krizsán Szabolcs sem jutott messzire, a múlt héten a párizsi Grand Slam-viadalon ötödik Csoknyai László és Nagysolymosi Sándor viszont a harmadik, illetve negyedik meccsén elszenvedett vereségével kvalifikálta magát a vigaszágra.

A 100 kilogrammosoknál Cirjenics Miklós és Breitenbach Paul korai búcsúja után Kaszás András és Farkas Bálint a harmadik találkozóján kapott ki, és a vigaszágon épp egymással kerültek szembe.

Kettejük közül Farkas bizonyult jobbnak, miután ipponnal verte meg honvédos társát, így ő a folytatásban a bronzéremért küzdhet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik