Birkózás: Deák Bárdos és Szabó is bronzért birkózhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.23. 18:38
Mindkét vigaszágra került hazai versenyző, a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály és a 74 kilogrammban érdekelt Szabó Martin is győzött a vigaszágon, így a harmadik helyért léphetnek szőnyegre szombaton a kötöttfogású birkózók szombathelyi Golden Grand Prix-viadalán, a Magyar Nagydíjon.

A veterán Deák Bárdos a grúz Szerzso Gogiszvanidzével csapott össze a délutáni programban, s az első menetet ugyan még elveszítette, ám a másodikat már simán nyerte, majd a harmadikban 3-0-ás vezetésnél tusolta riválisát. Az éremért a magyar színekben versenyző Nunajev Juszuppal csap majd össze.

Szabó a szerbiai Viktor Nemessel meccselt a vigaszágon, s az első menetet szép akciókkal 4-1-re, a másodikat pedig jó védekezésével 1-0-ra nyerte meg.

A vigaszági küzdelmek után tartották meg az ünnepélyes megnyitót, majd köszöntötték Szombathely olimpiai bronzérmes szabadfogású birkózóját, Hatos Gábort.

Az éremmeccsek 18.00 után kezdődnek, melynek során Kozák István (60 kg) és Bácsi Péter (84) az aranyéremért, míg Deák Bárdos, Szabó és Nunajev mellett Lőrincz Viktor (84) a bronzéremért küzdhet meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik