Darts: Phil Taylor nem tervezi, hogy visszavonul

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 08:55
Bár a 2010 óta először darts-vb-címet nyerő (a BDO-szervezetnél nyert vb-elsőségeivel együtt 16-odszor világbajnok) Phil Taylor a finálé előtt azt mondta, lehet, hogy ez élete utolsó mérkőzése, a találkozó után nem jelezte, hogy ne folytatná tovább.
Mint ismert, Mint ismert, Phil Taylor megszerezte a 14. PDC darts-világbajnoki címét, miután a londoni fináléban 2:4-ről 7:4-re legyőzte a 23 éves Michael van Gerwent. A holland 2:0-ra és 4:2-re is vezetett, de a végén nem bírta fejben Taylor tempóját.

Taylor szerint az Alexandra Palace közönsége óriási szerepet játszott abban, hogy 16. alkalommal is világbajnokká avanzsálhatott.

„Teljesen a fellegekben járok. Nem tudom megmagyarázni, hogyan érzek. Ez a legnagyszerűbb este az életemben” – örömködött a találkozót követően Taylor.

„Az idén már ötvenhárom éves leszek, és visszatérek, hogy megvédjem a világbajnoki címet, ez már önmagában hihetetlen – tette hozzá, majd kitért a közönség szerepére is. – Kettő nullás hátrányban voltam, majd egyenlítettem, de Van Gerwen elment négy kettőre, aztán négy négy lett. Nem éreztem, hogy megtörhetem, de aztán arra gondoltam, hogy ez az első döntője, talán elront néhány kiszállót. Hirtelen a nyilaim elkezdtek betalálni, és a közönség mögém állt, és tolt előre. A szurkolók nyerték meg nekem ezt a finálét.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik