Díjazás: Széles Sándor lett az Év edzője

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 19:52
Széles Sándor, az olimpiai bajnok úszók, Gyurtai Dániel és Risztov Éva edzője lett az Év az edzője a sportújságírók szavazásán – derült ki a Sportcsillagok Gálaestjén. Széles Berki Krisztián edzőjét, Kovács Istvánt és a női kajakosok szakmai munkáját irányító Csipes Ferencet előzte meg a választáson.

A fogyatékkal élő sportolók edzői között Aranyosi Péter, az olimpiai bajnok asztaliteniszező Pálos Péter edzője lett a legjobb.

„Kétszer állhattam már itt korábban, egyszer harmadik, egyszer második voltam. Nagy megtiszteltetés, hogy most első lettem, különösen, hogy a sportújságírók választottak meg. Az egyetlen hiányérzetünk talán az lehet, hogy Danitól elvették a világcsúcsot, de ez őt csak jobb teljesítményre fogja ösztönözni. Azért rövid pályán csattanós választ adott, és magabiztosan nyert a világcsúcsot megdöntő japán előtt, Reméljük, hogy Risztov Évi is hosszú távon marad a csapatunkban” – nyilatkozta a díjátadón győztes Széles Sándor.

Összefoglalónkat itt olvashatja a gáláról!

SPORTCSILLAGOK GÁLAESTJE
AZ ÉV EDZŐJE, 2012
1. Széles Sándor, úszás 698
2. Kovács István, torna 605
3. Csipes Ferenc, kajak-kenu 595
4. Somlai Béla, vívás 297
5. Fábiánné Rozsnyói Katalin, kajak-kenu 291
6. Elek Gábor, kézilabda 263
Szavazatot kapott még: Szilárdi Katalin 217, Németh Zsolt 158, Bíró Tamás 83, Csernoviczki Csaba 57, Pór Péter 55, Paulo Sousa 23, Kondás Elemér 21, Karl Erik Böhn 17, Vincze Balázs 11, Mocsai Lajos 9, Kelemen Attila 5, Márton Gábor 4, Turi György 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik