Asztalitenisz Top 12: Póta hibátlanul kezdett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 20:06
Hibátlanul, három győzelemmel kezdett a női címvédő Póta Georgina, míg a tavalyi férfi bajnok, Nagy Krisztián kétszer nyert és egyszer kikapott kedden az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen, amelynek ezúttal Celldömölk ad otthont.

A keddi nyitó napon Póta Georgina Ambrus Krisztinát, Matastik Esztert és Szvitacs Alexát is nagyon könnyedén győzte le, mindössze egyetlen játszmát veszített. A nőknél hozzá hasonlóan Kertai Rita és Braun Éva is százszázalékos teljesítményt nyújtott.

A férfiaknál a tavalyi győztes Nagy Krisztián Magyar Lászlótól kapott ki, Szita Mártont és Szudi Ádámot ugyanakkor legyőzte. Nem volt veresége kedden Kosiba Dánielnek, Fazekas Péternek és Muskó Péternek sem, így ők kedvező helyzetből várhatják a szerdai folytatást.

A viadalon nem indult el Lovas Petra, aki helyett Lakatos Brigitta kapott lehetőséget.

A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, s az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

ASZTALITENISZ TOP 12
FÉRFIAK
1. CSOPORT
1. FORDULÓ
Kosiba Dániel (Köbenhavn)–Szudi Ádám (Jászkun Volán SC) 4:1
Magyar László (Waldegg Linz)–Varga Zoltán (Szerva ASE Szécsény) 4:3
Nagy Krisztián (Celldömölki VSE Swietelsky Wewalka)–Szita Márton (Celldömölki VSE Swietelsky Wewalka) 4:1
2. FORDULÓ
Kosiba–Varga 4:2
Szudi–Szita 4:3
Magyar–Nagy 4:3

3. FORDULÓ

Nagy–Szudi 4:1
Kosiba–Magyar 4:2
Szita–Varga 4:2
Az állás: 1. Kosiba 3 győzelem/0 vereség, 2. Nagy, Magyar 2/1, 4. Szita, Szudi 1/2, 6. Varga 0/3
2. CSOPORT
1. FORDULÓ
Fazekas Péter (Celldömölki VSE Swietelsky Wewelka)–Móricz Máté (Félegyházi ASI) 4:1
Muskó Péter (Morez Saint Laurent)– Lakatos Tamás (KSI SE) 4:3
Simon Ferenc (TTC Guntramsdarf)–Vitsek Iván (Szerva ASE Szécsény) 4:3
2. FORDULÓ
Fazekas–Simon 4:2
Lakatos–Móricz 4:0
Muskó–Vitsek 4:3
3. FORDULÓ
Fazekas–Vitsek 4:3
Simon–Lakatos 4:3
Muskó–Móricz 4:3
Az állás: 1. Fazekas, Muskó 3 győzelem/0 vereség, 3. Simon 2/1, 4. Lakatos 1/2, 5. Vitsek, Móricz 0/3
NŐK
1. CSOPORT
1. FORDULÓ
Kertai Rita (Postás SE)–Matastik Eszter (Postás SE) 4:0
Póta Georgina (TTC Berlin Eastside)–Ambrus Krisztina (SV DJK Kolbermoor) 4:1
Nagyváradi Mercédesz (Postás SE)–Szvitacs Alexa (Szekszárd AC) 4:1
2. FORDULÓ
Kertai–Nagyváradi 4:1
Póta–Matastik 4:0
Ambrus–Szvitacs 4:0
3. FORDULÓ
Kertai–Ambrus 4:1
Póta–Szvitacs 4:0
Nagyváradi–Matastik 4:0
Az állás: 1. Kertai, Póta 3 győzelem/0 vereség, 3. Nagyváradi 2/1, 4. Ambrus 1/2, 5. Szvitacs, Matastik 0/3
2. CSOPORT
1. FORDULÓ
Hepke Johanna (Statisztika)–Lakatos Brigitta (Postás SE) 4:0
Madarász Dóra (Budaörs 2i SC)–Tóth Kata (Univer KTE) 4:1
Braun Éva (Postás SE)–Varga Tímea (Postás SE) 4:3
2. FORDULÓ
Varga–Lakatos 4:0
Madarász–Hepke 4:1
Braun–Tóth 4:1
3. FORDULÓ
Braun–Lakatos 4:0
Varga–Madarász 4:3
Tóth–Hepke 4:2
Az állás: 1. Braun 3 győzelem/0 vereség, 2. Madarász, Varga 2/1, 4. Hepke, Tóth 1/2, Lakatos 0/3
A TOVÁBBI PROGRAM, SZERDA
Férfi és női egyes 4–5. forduló 10.00
Elődöntők 16.00
Döntők 17.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik