Parasport: országos csúcs és bronzérem az egri paraemelő Ek-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.18. 18:32
Címkék
Egy bronzérmet szereztek, illetve egy országos csúcsot javítottak a magyarok a pénteken zárult nyílt paraemelő Európa-kupán Egerben.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint Bálint Balázs (90 kg) 130 kg-os eredménnyel lett harmadik, Tóth István (67,5 kg) pedig 141 kg-mal javított országos csúcsot, ami súlycsoportjában a negyedik helyhez volt elég.

A londoni kvótát már megszerző Szávai Csaba (plusz 100 kg), illetve a részvételi jog megszerzésében bízó Sas Sándor egyformán érvényes gyakorlat nélkül, helyezetlenül zárt. Szávai – akinek egyéni csúcsa 221 kg – a 205 kg-on kétszer, majd 211-en egyszer kísérletezett sikertelenül. Sas úgy számolt, hogy 200 kg kell a londoni kvótához, de háromszor kifogott rajta a 196 kg.

„A bírók sajnos kétszer is teljesen szabályos gyakorlatot vettek el Csabától, pedig ő a 205 kg-ot bármikor könnyedén felemeli, szándékosan választottunk neki elsőre könnyebb súlyt – mondta feldúltan Kenderes Gábor szakágvezető. – A három bíróból kettőnek ez volt az első nemzetközi versenye, sajnos ez látszott a teljesítményükön. Sas Sanyi kvótát akart szerezni, kockáztatott, ami nem jött be, talán jobb lett volna, ha kisebb súllyal kezd. Jövőre még lesznek nemzetközi versenyek, melyeken el tudja érni a londoni induláshoz szükséges eredményt."

Az egri viadalon 15 ország 66 sportolója vett részt, s az eseményt azért nevezték nyílt EK-nak, mert Európán kívüli országokból – Afganisztán, Jordánia, Arab Emírségek – is érkeztek versenyzők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik