Vívó-vb: nyolcaddöntős vereség a női tőrözők csapatversenyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.10. 13:13
A magyar női tőrválogatott a negyeddöntőbe jutásért vereséget szenvedett a lengyel csapattól a párizsi vívó-világbajnokság szerdai versenynapján, így a legjobb esetben – három összecsapás megnyerésével – a kilencedik helyen végezhet.

A Mohamad Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású együttes számára az olimpiai kvalifikációs esélyek javítása szempontjából is fontos lett volna a győzelem, mint ahogyan az volt a lengyeleknek is.

Mohamed döntetlennel kezdett Anna Rybickával szemben, majd Varga 6:1-re kikapott Sylwia Gruchalától, ezzel hamar jelentős hátrányba került a magyar csapat. Knapek azonban szép akciókkal 5:0-ra megverte Katarzyna Kryczalót, így az első kör után 7:7 állt az eredményjelzőn. Kryzalót a lengyelek rögtön le is cserélték. Vargának azonban a következő asszója sem sikerült, pedig még oldalzsűrit is kért riválisa szabálytalan, kézzel végrehajtott hárításai miatt.

A Rybickától elszenvedett 6:3 nem jött jól, s a helyzeten Mohamed sem tudott javítani, mert 4:2-re kikapott az újonnan beálló Karolina Chlewinskától. Aztán Knapek sem bírt Gruchalával, az 1:3 után összességében 13:20 volt az állás.

A harmadik kör első vívójaként Kreiss próbálkozott Chlewinskával, de a 0:3-mal tízre nőtt a különbség, így Knapek gyakorlatilag esélytelenül ment föl a pástra Rybicka ellen. Nem sokkal később mégis ismét élessé vált a küzdelem, mert a magyar tőröző eredményes vívással 9:2-re verte meg ellenfelét.

Mohamed és Gruchala párharca 22:25-ről indult, s az állás menet közben már volt 25:26 is, de a lengyel nem tört meg, két-három tussal tisztes távolságba került, Mohamednek pedig már sietnie kellett, mert fogyott az idő. A „rohanásnak” 9:4-es vereség, összesítésben pedig 26:34 lett az eredménye.

„Nagyon mérges vagyok – mondta a vereség után Solti Antal megbízott szövetségi kapitány. – Azt hittük, hogy ezt a meccset, ha nagyon nehezen is, de sikerül hozni. Varga Gabi bizalmat kapott, mert ugyan egyéniben megverte őt Kreiss Fanny, de nagy volt benne a bizonyítási vágy, és úgy tűnt, hasznára lehet a csapatnak. Az, hogy kikapott az első asszójában Gruchalától, a világ egyik legjobbjától, még belefért, de a következőt már nyernie kellett volna. Mohamed Aida is mínuszban állt az első két asszója után, valahogy megtört a lendülete az egyéniben mutatotthoz képest. Ugyanakkor ki kell emelni Knapek Edinát, aki nagyon szépen vívott. Kár, hogy egyedül volt, ha legalább kétemberes a csapat, nyerhettünk volna.”

 

VÍVÓ-VB, PÁRIZS
NŐI TŐR, CSAPATVERSENY
A 16 KÖZÖTT
Lengyelország–Magyarország 34:26
(Knapek: +10, Kreiss: –3, Mohamed: –7, Varga: –8)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik