Golf, Ryder-kupa: Európa szépet álmodhat, még él a fordítás reménye

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 20:13
Mind a hat, szombat este sötétedés miatt félbeszakadt páros partiban az európai golfválogatott áll jobban az Egyesült Államok elleni Ryder-kupa-mérkőzésen, amely vasárnap kétpontos amerikai előnyről folytatódik a walesi Newportban.

A címvédő amerikaiak a korábbi négy négylabdás mérkőzésből, majd a hat váltott ütéses partiból is jobb összesített mérleggel jöttek ki, ám ha a félbeszakadt mérkőzések olyan eredménnyel érnek véget vasárnap délelőtt, ahogyan most állnak, jelentős fordulat következik be az összesített állásban (pillanatnyilag 6–4 az Egyesült Államok javára).négy négylabdás mérkőzésből, majd a hat váltott ütéses partiból is jobb összesített mérleggel jöttek ki, ám ha a félbeszakadt mérkőzések olyan eredménnyel érnek véget vasárnap délelőtt, ahogyan most állnak, jelentős fordulat következik be az összesített állásban (pillanatnyilag 6–4 az Egyesült Államok javára).

A hat parti legalább a 4., legfeljebb a 9. szakasznál tart a 18-ból, és az európaiak előnye két mérkőzés kivételével nagyobb, mint egy pont. Különösen az eddig remeklő Tiger Woods és Steve Stricker négypontos hátránya tűnik tetemesnek a lejátszott szakaszok számát figyelembe véve. 

(A 38. Ryder-kupához készült bevezető írásunkat itt olvashatják.)

38. RYDER-KUPA, CELTIC MANOR RESORT, NEWPORT, WALES 
2. NAP, A VERSENY HARMADIK SZAKASZA
A FÉLBESZAKADT MÉRKŐZÉSEK ÁLLÁSA
(Elöl a pillanatnyilag vezető páros)
VÁLTOTT ÜTÉSES MÉRKŐZÉSEK Előny Lejátszott szakasz
Donald, Westwood (EU)–Stricker, Woods (USA) 4
9
McDowell, McIlroy (EU)–Z Johnson, Mahan (USA) 3 7
NÉGYLABDÁS MÉRKŐZÉSEK
Harrington, Fisher (EU)–Furyk, D. Johnson (USA) 1 8
Hanson, Jiménez (EU)–Watson, Overton (USA) 2 6
E. Molinari, F. Molinari (EU)–Cink, Kuchar (USA) 1 5
Poulter, Kaymer (EU)–Mickelson, Fowler (USA) 2 4
     
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS A KORÁBBI TÍZ MÉRKŐZÉS ALAPJÁN
Európa–Egyesült Államok 4–6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik