Úszás: LEN-vizit Balatonfüreden, a kontinenstorna helyszínén

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 11:10
Címkék
Újabb terepszemlét tartott az Európai Úszószövetség (LEN) képviselője a 2010-es Európa-bajnokság színhelyén – ezúttal Balatonfüreden, ahol a nyílt vízi úszás eseményeit tartják majd meg az augusztusi kontinensviadal keretében.

Sam Greetham, a LEN nyílt vízi (open water) bizottságának titkára a parti központi helyszín szemrevételezését követően a Jókai motorosról szemrevételezte az öblöt, és annak fedélzetén vitatta meg a kérdéseket a szervezőbizottság tagjaival.

A látogatás kapcsán a városházán sajtótájékoztatót is tartottak, melynek keretében Bóka István polgármester kifejtette:

„Balatonfüred nagy várakozással tekint a nyílt vízi úszó Eb elé, és a város rendkívül büszke arra, hogy augusztus 4. és 8. között itt versenyeznek a szám legjobbjai. Nem kis mutatvány a csúcsszezonban vendégül látni a mezőnyt, de sikerült megoldani ezt a logisztikai kihívást."

Ruza József, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója megköszönte a város, továbbá a rendezésben közreműködők segítségét; mint mondta, a vízirendészet 2006 után 2010-ben is rendkívül fontos támasza a viadalnak, s külön kiemelte Szántó László és Madarász Zoltán szerepét, akik a résztvevőket kísérő hajók koordinálását irányítják.

„Az engedélyek már megvannak az esemény megrendezéséhez, és a vitorlásszövetséggel is egyeztettünk, hogy ne keresztezzék egymást a versenyeink" – mondta Ruza József, és jelezte, új hagyományt teremtenek az augusztus eleji viadalon, az eredményhirdetéseket ugyanis nem közvetlenül a számokat követően, a parton, hanem este, Balatonfüred főterén, külön műsor keretében tartják meg.

Sam Greetham közölte, a léc magasan van, hiszen a 2006-os Európa-bajnokságot még ma is úgy emlegetik az Európai Úszószövetségben, mint minden idők legjobb nyíltvízi versenyét. „Ennek ellenére a szervezők eltökéltségét és azt az elkötelezettséget látva, amellyel a sportolók, az elszállásolás és a logisztika irányában viseltetnek, azt mondhatom, nem kétséges, hogy sikerül átvinniük a magasságot."

A LEN képviselője hangsúlyozta, nagyon kevés helyszínen garantálják ennyire hathatósan a versenyzők biztonságát, továbbá az érdeklődést fokozandó jelezte: olimpiai és világbajnoki érmesek sora érkezik majd Füredre, azaz valóban a világ legjobbjai vesznek részt az eseményen. (Eddig 26 ország 85 férfi és 77 női úszója szerepel az előnevezésekben.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik