Birkózó Eb: Barka Emese és Szerencse Mónika is elbukta első meccsét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.16. 11:25
Címkék
Az 55 kg-ban szereplő Barka Emese és a 63 kilós Szerencse Mónika elveszítette első mérkőzését a bakui birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Az idén sokat betegeskedő Barka Emese – a viadal honlapja szerint – a nyolcaddöntőben nagyon izgalmas, sok akciót hozó mérkőzést vívott a cseh Lernka Martinkovával. A mindössze 21 éves magyar sportoló az első menetben 1:1-re végzett, ám riválisa szerezte később a pontot, így ő került előnybe. A második két percben már Barka dominált, és 4:0-s részsikerrel egyenlített. Következett a döntő periódus, amelyben a cseh volt eredményesebb, 5:2-vel nyerte a szakaszt, és a meccset.

Szerencse Mónika a tavalyi junior Eb-győztes svéd Hanna Katarina Johansson ellen lépett szőnyegre, és az első és a második menetet is nagy csatában, egyaránt 1:0-ra bukta el.

A vereség ellenére még mindkét magyar birkózó reménykedhet a vigaszági folytatásban, amelyhez az kell, hogy legyőzőik a döntőbe jussanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik