Kozmann és Biros kapta a sportszerű cselekedetért járó trófeát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.12.16. 13:39
Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus és Biros Péter háromszoros ötkarikás bajnok vízilabdázó vehette át a sportszerű cselekedetért járó trófeát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play és etikai testületének keddi díjátadó ünnepségén a Művészetek Palotájában. Életművéért Kovács Ferenc labdarúgóedző részesült elismerésben.
Biros Péter (Kozmann Györggyel együtt) sportszerű cselekedetért járó trófeát vehetett át
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Biros Péter (Kozmann Györggyel együtt) sportszerű cselekedetért járó trófeát vehetett át
Biros Péter (Kozmann Györggyel együtt) sportszerű cselekedetért járó trófeát vehetett át
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Biros Péter (Kozmann Györggyel együtt) sportszerű cselekedetért járó trófeát vehetett át

Kamuti Jenő, a hazai – és egyben a nemzetközi – fair play bizottság elnöke elmondta, hogy az idén „örvendetesen sok” jelölés érkezett a különböző kategóriákban, majd rövid ismertetőt tartott arról, mikor és hol jelent meg először a fair play kifejezés: az irodalomban Shakespeare-nél, míg a sportban a vívásban használták elsőként.

Megemlítette, hogy a Nemzetközi Fair Play Bizottság 1964-es megalakulása után a magyarok az elsők között csatlakoztak a sportszerűségi mozgalomhoz, amikor a hazai sportvezetők 1967-ben létrehozták a magyar fair play bizottságot.

„Remélem, senki sem érti félre, amit mondok, de bár ne kaptam volna meg ezt a díjat” – kommentálta az elismerést Kozmann György, aki párja, Kolonics György halála után talpra állt, és új társsal, Kiss Tamással bravúros bronzérmet szerzett Pekingben.

„Azt hiszem, négy vagy öt ember tudott az állapotomról, a csapatból viszont egyedül Szécsi Zoli. Az olimpiai döntő után mondtam el a többieknek, hogy a szívem mellett egy cisztát fedeztek fel az orvosok, és így játszottam – mondta Biros Péter. – Talán fel sem fogták az egészet. Persze elmagyaráztam nekik, hogy orvosi engedéllyel szerepeltem az ötkarikás játékokon. Nem éreztem, hogy a ciszta zavarta volna a szívemet, de hangsúlyozom, csakis orvosi engedéllyel vállaltam a részvételt.”

A különdíjat azzal érdemelte ki Overdose stábja, hogy a párizsi versenyen az elrontott rajt utáni ismételt versenyben nem engedte elindulni a lovat, vagyis a gyors pénzszerzés helyett a négylábú egészségének megőrzését tartotta szem előtt. Kamuti Jenő a díj átadásakor répát és almát küldött a mind ez idáig veretlen négylábúnak.

A trófeákat és a diplomákat Kamuti Jenő, valamint Kovács István olimpiai és világbajnok bajnok ökölvívó adta át.

A MOB FAIR PLAY ÉS ETIKAI TESTÜLETÉNEK DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉGE

A DÍJAZOTTAK
FAIR PLAY CSELEKEDET
Trófea: Kozmann György (kenu) és Biros Péter (vízilabda)
Diploma: Nagysolymosi Sándor (cselgáncs), Kanyó Zsolt (atlétika, kerekes székes gerelyhajítás), U16-os szekszárdi labdarúgócsapat

ÉLETMŰ
Trófea: Kovács Ferenc (labdarúgás)
Diploma: dr. Miltényi Márta (atlétika, orvos), dr. Gábor Antal (vízilabda, orvos), Varga Ferenc (kajak)

FAIR PLAY NÉPSZERŰSÍTÉSE
Trófea: Peking Szurkolói Klub
Diploma: MTV Telesport

FAIR PLAY KÜLÖNDÍJ
Overdose versenyló stábja
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik