Műugrás: Barta Nórát díjazták az uszodában

Vágólapra másolva!
2008.09.07. 01:55
Olimpikonoknak járó kitüntetést és egy ólomkristály vázát vehetett át szombaton Barta Nóra, a BVSC versenyzője, aki a pekingi olimpián a 3 méteres műugrásban a 12. helyet szerezte meg.
Eredményével sporttörténelmet írt, hiszen ő lett az első magyar női műugró, aki ebben a számban bejutott az olimpia tizenkettes döntőjébe. Legutóbb húsz éve Szöulban szerepelt magyar ugró olimpiai fináléban: Kelemen Ildikó, jelenlegi FINA-bírónk – toronyugrásban. Barta a Magyar Műugró Szövetség irodájában, a Hajós Alfréd Sportuszodában vehette át a díjakat dr. Vereczkey Zoltántól, a szövetség elnökétől és Gémesi László főtitkártól. „Nóri teljesítménye azért különösen értékes, mert Magyarországon nincsenek meg azok a feltételek, amelyek a többi ugró számára rendelkezésre állnak” – mondta Vereczkei. A BVSC versenyzője közel két éve Hollandiában készül edzőjével, a hollandok szövetségi kapitányával, Ligárt Balázzsal. Az összejövetelen az elnök és a főtitkár a jövőről is kérdezte a térdműtét előtt álló Bartát. „Nagyon szeretném folytatni a versenyzést, de nem mindenáron. Gondolnom kell a sport utáni jövőmre is, meglátjuk, hogyan alakul az életem. A keddi műtét után, a rehabilitáció alatt lesz időm eldönteni” – mondta a sportoló.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik