Kikaptak a svédektől férfi asztaliteniszezőink, következik Dél-Korea

Vágólapra másolva!
2008.02.27. 11:40
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott utolsó előtti csoportmérkőzésén vereséget szenvedett Svédország legjobbjaitól a kantoni csapat-világbajnokságon. Harczi Zsolt együttese 3-0-ra kapott ki, és csütörtökön Dél-Korea ellen vívja utolsó csoportmérkőzését.
Zwickl Dánial 0-2-ről még egyenlíteni tudott, de a döntő játszmát elbukta
Farkas József (archív)
Zwickl Dánial 0-2-ről még egyenlíteni tudott, de a döntő játszmát elbukta
Zwickl Dánial 0-2-ről még egyenlíteni tudott, de a döntő játszmát elbukta
Farkas József (archív)
Zwickl Dánial 0-2-ről még egyenlíteni tudott, de a döntő játszmát elbukta

A magyar együttes számára nagy volt a tét ezen a találkozón, hiszen egy esetleges győzelemmel biztosan megszerezte volna a negyedik helyet a B csoportban, ami a 13-24. helyért zajló csatározásokban kiemelt pozíciót biztosított volna Pázsyéknak. Ez végül nem sikerült.

Jakab János a nyitótalálkozón úgy kapott ki 3-0-ra Lundqvisttól, hogy a svéd az első és a harmadik játszmát is a minimális különbséggel billentette a maga javára.

A folytatás aztán igazi drámai küzdelmet tartogatott: Zwickl Dániel és Jörgen Persson csatájában Persson már 2-0-ra is vezetett, amikor a BVSC játékosa hirtelen magára talált, s két 11-9-es szettel kiegyenlített. A mindent eldöntő ötödik játszmában Persson 10-6-ra elhúzott, de 10-8-nál Zwickl két ászt szervált.

14-14-ig fej-fej mellett haladtak, miközben Persson elszerválta magát, de aztán a rutinosabb svéd érte el a meccs utolsó két pontját, s 3-2-re megnyerte a találkozót. Amennyiben a BVSC férfi szakosztálya megszerzi a pénzt Persson igazolására, akkor ősztől ez a két játékos a zuglói klubban folytathatja pályafutást...

Pázsy Ferenc és Robert Svensson mérkőzésének első szettje magabiztos svéd játékot és 11-3-as részgyőzelmet hozott. Pázsy ugyan ezt követően egyenlített (11-9), de Svensson a harmadik (11-7) és negyedik játszmát (11-8) is hozta, s ezzel 3-0-ra nyertek a svédek.

KANTON, CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG:

FÉRFIAK, DIVÍZIÓ 1, B CSOPORT, 4. FORDULÓ:
Magyarország - Svédország 0-3
Jakab János - Jens Lundqvist 0-3 (-9, -6, -10)
Zwickl Dániel - Jörgen Persson 2-3 (-10, -8, 9, 9, -14)
Pázsy Ferenc - Robert Svensson 1-3 (-3, 9, -7, -8)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik