Sí-vb: A svédek ellenzik a finn pályázatot

Vágólapra másolva!
2005.11.01. 10:18
Címkék
A Svéd Sí Szövetség ellenzi a finnek pályázatát a 2013-as Északi Sí Világbajnokságra. A svédek azzal magyarázzák álláspontjukat, hogy abban az esetben, ha a finnek megkapnák a jogot a rendezésre, az fölrúgná azt az egyességet, miszerint Svédország, Finnország és Norvégia csak meghatározott sorrendben rendezhetnek világbajnokságot.1989-ben Lahti (Finnország) rendezte a világbajnokságot, 1993-ban Falun (Svédország) 1997-ben pedig Trondheim (Norvégia). 2001-ben újra Lahti bonyolíthatta le a küzdelmeket. A svédek szerint most ők következnének a körben. Jari Piirainen, a Finn Sí Szövetség szóvivője az mtv3.fi internetes portálnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy szerintük szomszédjaik eljátszották a lehetőségüket akkor, amikor nem pályáztak a 2005. évi VB-re, helyette a 2007-es Alpesi Sí Világbajnokságra koncentráltak. Ha a svédeknek van igazuk, abban az esetben a sorrendet fölrúgná Norvégia is, aki a 2011-es világversenyt próbálja megszerezni magának. A rendezésért velük még versenyben van Zakopane (Lengyelország) és Val di Fiemme (Olaszország). Utóbbinak elég csekély az esélye, mivel a 2003-as eseményt ők bonyolították le. Piirainen szerint, ha Oslo megkapná a 2011-es rendezési jogot, akkor Lahtinak csökkennének az esélyei 2013-ra, talán csak 2015-ben kerülne rá a sor.A FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) jövő nyáron dönt a 2011-es rendezésről. A 2007-es Északi Sí Világbajnokság a japán Sapporóban, a 2009-es a cseh Liberecben kerül sorra.(Kádár Zoltán)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik