Röpi-kupák: nyert a Gödöllő, három magyar továbbjutott

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2013.12.12. 20:57
Teljes kört rendeztek a nemzetközi röplabdakupákban, amelyekben még két magyar csapat is érdekelt. A TEVA-Gödöllő az izraeli Haifa otthonában győzött 3:2-re, míg a Vasas-Óbuda hazai pályán fogadta a svájci Schaffhausent, és kikapott négy játszmában. További tizennégy meccsen volt még érdekelt magyar játékos.

A bajnoki ezüstérmes gödöllőiek az első, „ismerkedő" játszmát ugyan három ponttal elvesztették (25–22), a másodikban azonban gyorsan elhúztak, s végigvezetve magabiztosan kilenccel nyerték (16–25). A harmadik játszma már jóval szorosabb volt és izgalmas végjátékot hozott, végül minimális különbséggel, 26–24-re ezt a hazaiak nyerték. A negyedikben viszont megint kijött a mieink tudásbeli különbsége, s ezt héttel nyerte a Gödöllő (18–25). A mindent eldöntő ötödik játszmában pedig villámrajtot vett a gárda: 4–0-ra is vezettek már, s bár a házigazdák még feljöttek egy pontra, ezt követően már csak egy csapat volt a pályán (11–15).(25–22), a másodikban azonban gyorsan elhúztak, s végigvezetve magabiztosan kilenccel nyerték (16–25). A harmadik játszma már jóval szorosabb volt és izgalmas végjátékot hozott, végül minimális különbséggel, 26–24-re ezt a hazaiak nyerték. A negyedikben viszont megint kijött a mieink tudásbeli különbsége, s ezt héttel nyerte a Gödöllő (18–25). A mindent eldöntő ötödik játszmában pedig villámrajtot vett a gárda: 4–0-ra is vezettek már, s bár a házigazdák még feljöttek egy pontra, ezt követően már csak egy csapat volt a pályán (11–15).

A másik magyar csapat, a bajnoki címvédő Vasas-Óbuda kedden a svájci Schaffhausent fogadta, s kapott ki 3:1-re. De természetesen nem csak a Gödöllő és a Vasas röplabdázói léptek pályára az elmúlt napokban, hiszen mindhárom kupasorozatban teljes nagyüzem volt Európában. A két magyar klub mellett további tizennégy mérkőzésen szerepelt magyar érdekeltségű csapat.

A Bajnokok Ligájában sorsdöntő mérkőzés várt Gergye Roland csapatára, német Friedrichshafenre. A korábbi BL-győztes a lengyel Zaksa Kedzieryn-Kozle vendége volt, s a németek számára csak a győzelem jelentett esélyt a továbbjutásra. A mérkőzésről a három játszmában is pályára lépő magyar játékos számolt be az NSO-nak.

„Az első játszmában nem sikerült rendesen bemelegednünk, s ez meg is látszott az eredményen. Aztán a következő szettekben hoztuk, amit kellet, és 2:1-es vezetést szereztünk. A negyedik játszmában is minden úgy alakult, ahogy kellett, egészen 20 pontig ahol fogalmam sincs miért, elkezdtünk hibázni, nem ütöttük be a labdákat. A lengyelek utolértek minket, és végül óriási csata végén 31-29-re ők nyerték a szettet. Az ötödik játszmában pedig már mondhatni összeestünk, és 3:2-re kikaptunk. Sajnos ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel nem folytatjuk a Bajnokok Ligája következő körében."

Gergye Roland csapata óriási küzdelemben maradt alul (Fotó cev.lu)
Gergye Roland csapata óriási küzdelemben maradt alul (Fotó cev.lu)

Gergyééknek matematikai esélyük azért van, még, mivel a hét csoportgyőztes mellett az öt legjobb második jut tovább, s jelenleg ők négyesükben ez utóbbi helyet foglalják el, ám a hét második közül ők állnak a leggyengébben. Ráadásul az utolsó körben az eddig hibátlan belga Knack Roeselare csapatát fogadják.

A többi BL-résztvevő magyar közül Veres Péter csapata, a lengyel Rzeszow a montenegrói Budva otthonában kapott ki, de továbbjutó helyen áll, míg Szabó Dávid klubja, az olasz Trentino ugyancsak idegenben, Luganóban győzött 3:0-ra, s biztosította ezzel a legjobb tizenkettő közé jutását. A magyar játékos azonban ezúttal nem játszott.

„Nem léphettem pályára, mert megsérültem – mondta honlapunknak a játékos –, sajnos begyulladt a bal combom. A győzelemnek köszönhetően továbbra is vezetünk a csoportban, s mivel pontazonosság esetén szettarányok döntenek, ha esetleg ki is kapunk a jövő héten Berlinben, egy játszma megnyerése akkor is a mi csoportelsőségünket jelenti."

A negyedik magyar érdekeltségű csapat, az osztrák Hypo Tirol Innsbruck ezúttal hazai pályán a lengyel Jastrzebskitől kapott ki 3:1-re, s továbbra is pont nélkül áll. Kaszap Tamás végigjátszotta a találkozót, amelyen öt pontot szerzett. Ugyanez a sors jutott a nőknél Milovits Júlia csapatának, a Crvena zvezdának, amely az olasz Piacenzát fogadta. A szerb bajnoknak ezúttal is csak egy játszma megnyerésére futotta az erejéből. A magyar válogatott feladója végigjátszotta a találkozót, s amelyen négy pontot szerzett. A már az előző fordulóban a továbbjutást kiharcoló azeri Rabita Baku viszont folytatta a menetelést, amelynek ezúttal a francia Beziers volt a szenvedő alanya, Horváth Dóra viszont ezúttal nem lépett pályára.

A CEV-kupa nyolcaddöntőjében óriási bravúrt vitt véghez Molnár Dávid csapata, a német Bühl, amely az első meccsen, hazai pályán 3:2-re kikapott az olasz Cuenótól, ám a visszavágón idegenben győztek, ugyanilyen arányban, s megnyerték az aranyszettet is. A negyeddöntőben majd a görög PAOK Szaloniki lesz majd az ellenfelük. Búcsúzott viszont a nőknél Sándor Renáta klubja, az osztrák Schwechat, amely a hazai vereségek után idegenben is kikaptak. Vendégként nyert viszont a Kiss Katalinnal megerősített Olympiakosz Pireusz, amely a lengyel Bielsko-Bialát verte 3:2-re, ám az otthoni 0:3 után ez is kevés volt a továbbjutáshoz.

A Challenge-kupában még csak a 16 közé a jutás a tét, s ott is csak az első mérkőzéseknél tartanak. A Vasason és a Gödöllőn kívül további öt találkozónak volt még magyar érdekeltsége. Nyernie azonban egyedül Nagy Péter csapatának, a román Zalaunak sikerült, amely hazai pályán a szerb Crvena zvezdát verte 3:0-ra. Két osztrák klub, a Graz (Mózer Zoltán) és az Amstetten (Nagy József) azonban hazai pályán kapott ki, míg Bagics Balázs csapata, a belga Precura Antwerpen idegenben kapott ki 3:0-ra. A nőknél Józsa Zsuzsannáék (Paris Saint-Cloud) egy norvég csapattól kaptak ki odahaza.

RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
Magyar érdekeltségű eredmények, férfiak
Kozle (lengyel)–Friedrichshafen (német, Gergye Roland) 3:2 (17, –23, –21, 31, 11)
Lugano (svájci)–Trentino (olasz, Szabó Dávid) 0:3 (–16, –12, –15)
Budva (montenegrói)–Rzeszow (lengyel, Veres Péter) 3:0 (22, 21, 22)
Innsbruck (osztrák, Kaszap Tamás)–Jastrzebski (lengyel) 1:3 (19, –26, –21, –22)
Nők
Crvena zvezda (szerb, Milovits Júlia)–Piacenza (olasz) 1:3 (–18, 21, –19, –15)
Rabita Baku (azeri, Horváth Dóra)–Beziers (francia) 3:1 (15, –23, 10, 25)

Férfi CEV-kupa, nyolcaddöntő, visszavágók
Cueno (olasz)–Bühl (német, Molnár Dávid) 2:3 (–22, –25, 15, 22, –13)
Továbbjutott: a Bühl, aranyszettel (15–13; 6:5)
Nők
Muszyna (lengyel)–Schwechat (osztrák, Sándor Renáta) 3:0 (22, 24, 8)
Továbbjutott: a Muszyna, kettős győzelemmel (6:1)
Bielsko-Biala (lengyel)–Olympiakosz Pireusz (görög, Kiss Katalin) 2:3 (20, 23, –18, –16, –11)
Továbbjutott: a Bielsko Biala, 5:3-as összesítéssel

Férfi Challenge-kupa, 1. forduló, 1. mérkőzések
Graz (osztrák, Mózer Zoltán)–Tallin (észt) 2:3 (–25, –23, 23, 26, –14)
Zalau (román, Nagy Péter)–Crvena zvezda (szerb) 3:0 (21, 21, 20)
Andreoli Latina (olasz)–Precura Antwerpen (belga, Bagics Balázs) 3:0 (24, 19, 25)
Amstetten Hypo NÖ (osztrák, Nagy József)–Calcit Kamnik (szlovén) 0:3 (–13, –14, –26)
Nők
Vasas-Óbuda–Schaffhausen (svájci) 1:3 (–21, –26, 21, –15)
Haifa (izraeli)–TEVA-Gödöllő 2:3 (22, –16, 24, –18, –11)
Paris Saint-Cloud (francia, Józsa Zsuzsanna)–Steinkjer (norvég) 2:3 (–22, 19, 18, –21, –9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik