Röpi-vb-selejtező: vereség, de így is pontszerzés Svájc ellen

Vágólapra másolva!
2013.10.03. 16:15
null
Bár végül vereséget szenvedett, így sem vallott szégyent a csapat (Fotó: cev.lu)
A szerdai, görögök elleni győzelem után csütörtökön, az első napon ugyancsak nyerő svájciakkal mérte össze erejét a magyar női röplabda-válogatott. Hollósy László csapata megnyerte az első és a harmadik játszmát is, de végül 3:2-re kikapott, igaz, így is fontos pontot szerzett.



Nem kezdték túl jól a mieink a meccset, mert ugyan az első pontot ők szerezték, a svájciak ezek után meg sem álltak ötig. Egy időkérés után magához tért a csapat, ám a négy pont nem akart csökkenni. 8–9-nél sikerült egyre felzárkózni, aztán villámgyorsan 14–10-re megint elhúztak a svájciak. Szerencsére a lányok a tegnapi meccshez hasonlóan most is megmutatták, hogy nagyon tudnak küzdeni, s megint sikerült egy pontra felzárkózniuk, majd egyenlíteniük is. 21–20-nál hosszú idő után megint a mieinknél volt az előny, 24–23-nál pedig játszmalabdájuk is volt, amit ki is használtak (25–23).

A második játszma épp ugyanúgy kezdődött, ahogyan az első, azaz 1–0 után 1–5, csak most hétnél álltak meg a svájciak. De a különbség volt már nyolc is, s csak ezután kezdtek el kapaszkodni a mieink. Három pontnál közelebb azonban nem sikerült felzárkózni, így ez a játszma végül hat ponttal az ellenfélé lett (19–25).

A harmadik játszma elejére viszont odafigyeltek a lányok (bár 4–4-nél egyenlő is volt az állás), ekkor végig a mieink vezettek, sőt el is tudtak húzni: a második technikai szünetben például hét pont volt a különbség a két csapat között (16–9). Ez ugyan egy kicsit csökkent a végére, de a magyar lányoknak így is öt szettlabdájuk volt, amelyből már az elsőt értékesítették is (25–19).

A negyedik játszmában sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, egyszer ugyan a svájciak megléptek hárommal, de szerencsére a mieink gyorsan visszazárkóztak, s a játszma közepén ki is egyenlítettek. A második technikai szünet környékén megint megléptek hárommal a helvétek, de ezt is sikerült behozni, viszont félő volt, hogy a folyamatos eredmény utáni szaladgálás felemészti a mieink erejét. Így is történt: a végjátékban hirtelen négy pont lett a különbség, s ezt már nem sikerült ledolgozni (19–25).

Következett a mindent eldöntő ötödik játszma, amelyet a svájciak kezdtek jobban, s két-, majd négypontos vezetésre tettek szert. A technikai szünetben ugyancsak három pont volt a különbség a két csapat között, de sajnos a helvétek ezt tartani tudták, így megnyerték a mérkőzést (9–15).

A mienk így is szereztek egy pontot, s összességében néggyel jelenleg a csoport második helyén állnak, s a mai további eredményektől függetlenül sem lehetnek rosszabbak harmadiknál, azaz továbbjutó helyről várhatják a Lettország elleni pénteki mérkőzést, amelyet 14 órakor kezdenek.

NŐI RÖPLABDA, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
Magyarország–Svájc 2:3 (23, –19, 19, –19, –9)
Raanana (Izrael), 50 néző. Vezette: Risztovszki (macedón), Hosnut (török).
Magyarország: SÁNDOR 19, PALLAG 19, CSENGERI 14, DOBI 15, Kovács T. 5, Kötél Zs. 1. Cs: Kötél D. (liberó), Tálas 1, Szakmáry, Vacsi. Szövetségi kapitány: Hollósy László
Svájc: Marbach 5, Schauss 7, Stocker 9, WIGGER 26, GRANVORKA 19, UNTERNAHRER 17. Cs: Dalliard (liberó) 1, Künzler, Steinemann 5, Bannwart, Kühner, Zaugg. Szövetségi kapitány: Szvetlana Ilics.
A mérkőzés alakulása: I. játszma: 1–5, 8–9, 10–14, 21–20. II. játszma: 2–10, 8–12, 9–16, 19–22. III. játszma: 4–4, 9–4, 16–9. IV. játszma: 1–3, 13–13, 14–17, 16–17, 16–20. V. játszma: 1–3, 2–6, 5–8, 9–13.

MESTERMÉRLEG
Hollósy László:
- Folytatjuk a megkezdett utunkat. Fontos egy pontot szereztünk, ami sokat érhet a végelszámolásnál.

A nap második mérkőzésén a mieinktől szerdán vereséget szenvedő görögök éppen a holnapi ellenfeleinkkel, Lettországgal mérkőztek meg. A papírformának megfelelően előbbiek három – igaz meglehetősen szoros (23, 20, 21) – játszmában győzték le a magyar csapat pénteki riválisát.

A házigazda izraeliek Montenegróval mérkőztek, s ugyancsak három játszmában, de sokkal simábban győztek, mint a görögök. Ők a legszorosabb szettjüket (a harmadikat) nyerték húszra, az első kettőben csak 15 és 19 pontot engedélyeztek ellenfelüknek.

AZ ÁLLÁS:
1. Izrael
2. Svájc
3. Magyarország
4. Görögország
5. Montenegró
6. Lettország
6 pont (6:1)
5 pont (6:2)
4 pont (5:4)
3 pont (4:3)
0 pont (0:6)
0 pont (1:6)


A pénteki program:
Magyarország–Lettország 14:00
Svájc–Izrael 16:30
Montenegró–Görögország 19:00



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik