Kísérleti csapattal vereség a bolgároktól

Vágólapra másolva!
2013.06.15. 18:35
Háromjátszmás vereséget szenvedett a magyar női röplabda válogatott Bulgária ellen az Euroliga bursai selejtezőjében. A pénteki, törökök elleni meccs legjobbjai ezúttal a kispadon kezdték a találkozót.

Szombaton a két pénteki vesztes mérkőzött meg egymással, a papírforma alapján azonban egyértelműen a két évvel ezelőtti és az idei Eb-n is résztvevő bolgárok voltak az esélyesebbek. Pláne, hogy Hollósy László kissé felforgatta a jól megszokott kezdőcsapatát. Így az ellenfél hamar elhúzott 6:2-re, s ekkor a kapitány gyorsan ki is kérte első idejét. Ekkor Dobi Edina remek leütésével sikerült is szépíteni, de sajnos a bolgár henger így is megállíthatatlan volt: 14:4-nél már tíz volt közte, mert Dobriana Rabadzsievát nem tudták tartani a mieink. Innen ugyan még sikerült egyszer nyolc pontra felzárkózni, de végül 21:10-re elment ez a játszma.21:10-re elment ez a játszma.

A folytatásban aztán jobban sikerült tartani a lépést, sőt 4:3-nál még a mieink vezettek, de ezután egy vitatott labdamenet következett, ahol a mieink azt reklamálták, hogy a labda antennán kívülről érkezett, de a bosnyák játékvezető a bolgároknak ítélt pontot. Ez kissé visszavetette a mieinket, emiatt egy 6:1-es bolgár széria következett. Egy remek Kovács Tímea-ejtés után azonban elkezdtek felzárkózni a mieink, s a csereként beállt rutinos Nagy Marianna vezérletével ki is egyenlítettek. Nem csoda, hogy a bolgárok olasz trénere időt kért. Bár egy ideig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, 15:15 után sorozatban négy pontot szerzett az ellenfél, s ugyan Kovács leütésével még szereztek egy pontot a mieink, végül ez a játszma is odalett.

A harmadik játszmában 3:3 után Horváth Dóra szervájával szereztünk először vezetést, majd egy Kovács-leütéssel már kettő volt az előny. Ekkor remekül működött a magyar sánc is, így következett egy bolgár időkérés. Ezek után sikerült is egyenlíteniük, de egy-egy ponttal továbbra is a mieink vezettek. 10:10 után egy ásszal azonban át tudták venni a vezetést a bolgárok, s bár egyszer még sikerült behozni kétpontos hátrányt, a játszma vége – és így a mérkőzés – sima lett.

A másik mérkőzésen a házigazda törökök a románokat is legyőzték, ráadásul őket sokkal simábban, 3:1-re, mint a mieinket.

NŐI RÖPLABDA, EUROLIGA-SELEJTEZŐ
BULGÁRIA–MAGYARORSZÁG 3:0 (10, 16, 17)
Bursa, 70 néző. Vezette: Galics (bosnyák), Moula (görög)
BULGÁRIA: KOLEVA 10, KARAKASEVA 9, KOJEVA 7, RABADZSIEVA 12, Ruszeva 6, M. Filipova (liberó). Cserék: Nikolova, Kitipova 3, Zarkova 3. Szövetségi kapitány: Marcello Abbondanza
MAGYARORSZÁG:
Horváth D. 2, Sándor 8, Tálas 4, KOVÁCS T. 6, Pallag, Kötél D. (liberó). Cserék: DOBI 7, NAGY M. 5, Nagy E. Szövetségi kapitány: Hollósy László
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 6:2, 11:3, 15:7, 2. játszma: 3:4, 9:5, 13:13, 19:15, 3. játszma: 3:5, 9:10, 12:12, 20:16
MESTERMÉRLEG
Marcello Abbondanza: – Nem játszottunk jól,de jobban mint a románok ellen, még úgy is, hogy az egyik legjobbunk, Vaszileva ma pihent. Mi nem az Euroliga-selejtezőre koncentrálunk, hiszen rendezőként mi biztosan ott leszünk a Final Fourban.
Hollósy László: – Megpróbáltunk egy új variációt, hiszen az Euroliga arra is szolgál, hogy az edző próbálkozhasson. A kezdeti megilletődöttséget a második játszma közepén sikerült levetkőznünk, s onnantól kezdve volt hasznos számunkra a találkozó. Holnap egy új nap következik, mostantól arra kell koncentrálnunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik