Fociban az „öregek” voltak jobbak az első ausztriai edzésen

Vágólapra másolva!
2009.01.01. 23:53
Időben, minden gond nélkül megérkezett Bécsbe a magyar férfi röplabda-válogatott, az este folyamán pedig Kántor Sándor le is vezényelte az első edzést a torna helyéül szolgáló Budohallban.
A magyar válogatott már Bécsben edzett
A magyar válogatott már Bécsben edzett
A magyar válogatott már Bécsben edzett
A magyar válogatott már Bécsben edzett

A csarnok normál esetben a Bajnokok Ligája-résztvevő aon hotVolleys Wien otthona, ám most, a világbajnoki selejtezők ideje alatt a házigazda osztrákok mellett a magyar, a román és a bosnyák röplabda-válogatott is itt – illetve a mellette található szállodában – vendégeskedik, ugyanis itt rendezik meg a 2010-es világbajnoki selejtező első fázisának csoportmérkőzéseit.

A magyar válogatott a két ünnep között négy napig Kaposváron edzőtáborozott, az itt elvégzett munkát jónak értékelte a szövetségi kapitány, Kántor Sándor.

A magyar válogatott kerete

Csoma Krisztián, Kovács Zoltán, Nagy József, ifj. Schulcz István, Molnár Dávid (mind Kométa-Kaposvár), Nacsa Gábor (HPQ-Szegedi RSE), Toronyai Miklós (CVM Tomis Constanta, román), ifj. Laszczik István (Rennes Volley 35, francia), Veres Péter (Ural Ufa, orosz), Mózer Zoltán (Hypo Tirol Inssbruck, osztrák), Németh Szabolcs (aon hotVolleys Wien, osztrák), Szabó Dávid (Marmi Lanza Verona, olasz)
Szövetségi kapitány: Kántor Sándor
„Huszonhetedikén délután Nagybajomban másfélórás átmozgató tréning volt, ahol a feladó-ütő kapcsolat csiszolására helyeztük a hangsúlyt. Huszonnyolcadikán és huszonkilencedikén délelőtt Kaposváron erősítettünk, délután pedig Nagybajomban edzettünk. A rövid közös felkészülést harmincadikán délelőtt Nagybajomban zártuk. A csapatgyakorlatok során nem az volt a legfontosabb, hogy ki kivel játszik együtt a klubcsapatában, hanem az, hogy a lehető legmegfelelőbb kontaktus alakuljon ki a játékosok, főleg az ütők és a feladók között!” – mondta a szövetségi kapitány.

Az utazás egy kicsit eltért a megszokottól, hiszen míg a küldöttség tagjai (Hoboth Sándor csapatvezető, Adler László játékvezető és Székely Zoltán gyúró) Budapestről különbusszal érkezett az osztrák fővárosba, addig a játékosok és a szakmai stáb Kaposvárról, autókkal utazott Bécsbe.

Az esti edzésen aztán elsősorban a játékon volt a lényeg: a csapat először focizással, majd könnyed feladatokkal töltötte el az egy órás edzésidőt. Előbbiben – azaz a fociban – „fiatalok”–„idősek” összecsapásra került sor, és 2–1 arányban győzött a rutin, míg röplabdázásban ezúttal a fiatalok kerekedtek fölül.

Ami az ellenfeleket illeti: a házigazda „sógorok” gőzerővel készülnek a 2011-es, hazai rendezésű férfi Európa-bajnokságra, így ők egy viszonylag fiatal, de egyre inkább formálódó csapattal vesznek részt a tornán. A románok szintén a jövő csapatát építgetik, hiszen a nemrégiben kinevezett BL-győztes sikeredző, Stelian Moculescu egyértelműen a 2012-es londoni olimpiára szeretne ütőképes csapatot összerakni, így keleti szomszédunk valószínűleg kísérletezésre fogja felhasználni a selejtezőt. A bosnyákokról előzetesen nem sokat lehet tudni, az első napi, osztrákok elleni mérkőzésük alatt fog csak kiderülni, hogy mit is tudnak valójában.

Ami a magyar válogatottat illeti: a csapatból sérülés miatt ezúttal kimaradt a BL-győztes feladó-átló, ifjabb Nagy Péter. Az Olaszországban játszó légiós derékbántalmakkal küszködik, és folyamatos kezelése miatt Kántor ezúttal eltekintett a beválogatásától. Ezzel szemben jó hír, hogy az Oroszországban légióskodó Veres Péter ismét tagja a keretnek, és a világ- és olimpiai bajnokok ellen edződő játékos jelenléte mindenképpen nagy erősítés a csapatnak.

A program

Világbajnokság, férfiak, 2010, Olaszország, Selejtező, európai divízió, 1. fázis, C-csoport
1. forduló (január 3., szombat)
17.45: Magyarország–Románia
20.15: Ausztria–Bosznia-Hercegovina
2. forduló (január 4., vasárnap)
17.45: Magyarország–Bosznia-Hercegovina
20.15: Ausztria–Románia
3. forduló (január 5., hétfő)
17.45: Bosznia-Hercegovina–Románia
20.15: Magyarország–Ausztria
A 2010-es olaszországi világbajnokság selejtezőjéből az első helyezett jut tovább, és a következő körben Görögországban léphet pályára a házigazdák, valamint Portugália, Szlovénia és Dánia ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik