Koch Róbert lett a meccs legértékesebb játékosa

Vágólapra másolva!
2007.02.09. 14:13
Koch Róbert olasz csapata, a Copra Berni Piacenza hazai pályán 3:1-re nyert a lengyel Jastrzebski Wegiel ellen a CEV-kupa negyeddöntő első mérkőzésén. A meccs legértékesebb játékosává a hét pontot szerző magyar feladót választották.
Az olasz bajnokság elmúlt négy fordulójában négy vereséget szenvedett a Piacenza. A kezdő feladó, a szerb Nikola Grbic sérülése miatt háromszor Koch Róbert volt az előkészítő. A január elején a tabella második helyén álló csapat az elvesztett meccsek után a hatodik helyre zuhant vissza. Éppen jókor jött tehát a lengyel Jastrzebski Wegiel legyőzése (3:1) a CEV-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

„Nem unatkozunk mostanában, a bajnokságban rangadókat játszunk, a nemzetközi kupaszereplés miatt pedig sokat utazunk – mondta Koch Róbert. – Az utóbbi időben romlottak a szerváink, illetve a nyitásfogadásunk, a támadásaink továbbra is ötven százalékos hatékonyságúak. Hiányzik Nikola, aki a pályán összefogja a srácokat, a Taranto ellen morális gondok is hátráltattak minket. Egy komoly beszélgetés során tisztáztuk a problémákat, a Roma ellen jobban is játszottunk.”

A magyar válogatott első számú feladója egy érdekes körülményre hívta fel a figyelmet: nem mindegy ugyanis, milyen labdával játszik egy csapat! „Olaszországban Moltent használunk, a CEV-kupában viszont Mikasával kell játszani – folytatta Koch. – Gondot okoz a két típus közötti különbség, de szerencsére a rendkívül erős, több világbajnoki ezüstérmes lengyel válogatott játékost soraiban tudó Jastrzebski Wegielt ennek ellenére le tudtuk győzni. A meccset az Adler László, Mocsnik Lajos játékvezető-duó dirigálta. Egy-két hibát vétettek, de összességében remekül bíráskodtak.”

A Piacenza szombat este a Tonno Callipo Vibo Valentia otthonában lép pályára.

INDESIT BAJNOKOK LIGÁJA
Nők, rájátszás, 1. forduló, 1. mérkőzések
Dinamo Moszkva (orosz)–Hotel Cantur Las Palmas (spanyol) 3:2 (21, –17, –19, 21, 7), Dela Martinus Amstelveen (holland)–Eczacibasi Istanbul (török) 3:0 (26, 13, 25), RC Cannes (francia)–Winiary Kalisz (lengyel) 3:0 (23, 22, 19), Spar Tenerife Marichal (spanyol)–Scavolini Pesaro (olasz) 3:1 (13, 22, –20, 20), Play Radio Foppapedretti Bergamo (olasz)–Azerrail Baku (azerbajdzsáni) 3:0 (17, 17, 16), Vakifbank Günes Istanbul (török)–Monte Schiavo Banca Marche Jesi (olasz) 1:3 (–13, –18, 7, –13)
ÉLCSAPATOK KUPÁJA
Negyeddöntő, visszavágók
Férfiak. Rabotnicski Fersped Skopje (macedón)–Azovstal Mariupol (ukrán) 3:1 (20, –20, 15, 22), továbbjutott: Skopje. OK Autocommerce Bled (szlovén)–CVM Tomis Constanta (román) 3:0 (18, 18, 15), tj: Bled. Cimone Modena (olasz)–Arkas Izmir (török) 3:1 (–22, 20, 21, 11), tj: Modena. Chénois Geneve (svájci)–Iskra Ogyincovo (orosz) 0:3 (–18, –21, –21), tj: Ogyincovo
Nők. USSP Albi (francia)–PlantinaLonga Lichtenvoorde (holland) 2:3 (20, –21, –24, 18, –12), tj: Lichtenvoorde. Krug Cserkaszi (ukrán)–Grupo 2002 Murcia (spanyol) 0:3 (–18, –22, –22), tj: Murcia. CSZKA Moszkva (orosz)–Asterix Kieldrecht (belga) 3:1 (–15, 16, 21, 17), tj: Moszkva. Schweriner SC (német)–Postar 64 Beograd (szerb) 3:1 (–18, 21, 21, 25), tj: Schweriner SC
CEV-KUPA
Negyeddöntő, 1. mérkőzés
Férfiak. Fakel Novy Urengoi (orosz)–Pielaveden Sampo Pielavesi (finn) 3:0 (15, 18, 19), Neftianik Bashkortostan Ufa (orosz)–Halkbank Ankara (török) 2:3 (–15, 25, 20, –27, –12), Copra Berni Piacenza (olasz)–Jastrzebski Wegiel (lengyel) 3:1 (–20, 18, 20, 23), Arago de Sete (francia)–Stade Poitevin Poitiers (francia) 0:3 (–20, –23, –21)
KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
Férfiak. Aon hotVolleys Wien (Dávid Zoltán 8 pont)–Hypo Tirol Innsbruck 3:0 (23, 21, 22)
MAGYAR KUPA
Negyeddöntő, férfiak, 1. mérkőzés. Dunaferr SE–Szolnoki RK-SI 2:3 (22, –23, –21, 19, –13)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik