Motorsport: Gyutai Adrián a német bajnokságban folytatja

Vágólapra másolva!
2016.11.09. 18:06
Az egyik legerősebb nyílt nemzetközi gyorsaságimotoros-bajnokságban, a német pontvadászatban (IDM) folytatja pályafutását jövőre Gyutai Adrián, aki a tervek szerint 2019-ben a Superbike világbajnokság Supersport kategóriájában indulna.

A 26 éves paksi motoros szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy menedzsmentjével közösen kialakítottak egy hároméves stratégiát, miután az idei szezon nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték.

„Nem árt a lépcsőzetesség, mert szeretném arra a szintre visszatornázni magam, amelyen a tavalyi szezonban voltam állandó pontszerzőként az olasz bajnokságban, s egy Moto3-as világbajnoki futam résztvevőjeként” – jelentette ki a Korda Racing versenyzője.

Gyutai hozzátette, a kétéves, felemásra sikerült olasz bajnoki szereplés után most egy átgondolt koncepció mentén haladva vág neki az új kihívásoknak. Így 2018-ban a Supersport-vb európai futamain is rajthoz állna, egy évvel később pedig már teljes idényt motorozna ebben a géposztályban.

A paksi motoros azt mondta, egy Yamaha R6-ossal versenyez majd az IDM Superstock 600-as kategóriájában, ezzel a márkával a H-Moto Team segítségének köszönhetően az idén már megismerkedett.

„Decemberben egy tíznapos spanyolországi edzőtábor vár rám, sok motorozási lehetőséggel, s ez alkalmat ad arra, hogy javítsak a stílusomon, ebben ugyanis még van hova fejlődnöm” – emelte ki Gyutai, akinek a karrierje az idén pénzügyi problémák miatt veszélybe került, de többek között szülővárosának, Paksnak az önkormányzata is mellé állt szeptemberben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik