MotoGP: Gyutai limitidőn belül, indulhat a vasárnapi versenyen

Vágólapra másolva!
2015.09.12. 15:47
A rajthoz álláshoz szükséges limitien belüli köridőt ért el Gyutai Adrián, a TVR Vitali magyar versenyzője a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, a Moto3-as kategória szombati időmérő edzésén. A királykategóriában Jorge Lorenzo indulhat az élről.

A 24 éves paksi pilóta szabadkártyával vesz részt a viadalon, s azzal, hogy el tud indulni a futamon, az egyik előzetesen kitűzött célját már sikerült teljesítenie.

„Végsebességben óriási a lemaradásunk a többiekhez képest, mindemellett nekem is nagyon sokat kell még tanulnom erről a motorról, illetve az ellenfelek technikáját elnézve bőven van még hova fejlődnöm" – nyilatkozta a DIGI Sport televíziónak Gyutai, aki 2013 óta 600 köbcentis motorral versenyzett, a Moto3-ban pedig legfeljebb 250 köbcentisek az erőforrások.

A magyarok közül legutóbb 2011-ben Sebestyén Péter indult a vb-n, Talmácsi Gábor pedig 2007-ben a Moto3-as géposztály elődjének számító 125 köbcentiméteresek között volt világbajnok.

A Moto3-as vb-futam vasárnap 11 órakor rajtol el Misanóban.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ
AZ IDŐMÉRŐK LEGJOBBJAI KATEGÓRIÁNKÉNT
MOTOGP

1. Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha 1:32.146
2. Marc Márquez (spanyol) Honda + 0.106
3. Valentino Rossi (olasz) Yamaha + 0.106

MOTO2
1. Johan Zarco (francia) Kalex 1:36.754
2. Alex Rins (spanyol) Kalex + 0.002
3. Tito Rabat (spanyol) Kalex + 0.098

MOTO3
1. Enea Bastianini (olasz) Honda 1.42.486
2. Brad Binder(dél-afrikai) KTM + 0.037
3. Danny Kent (angol) Honda + 0.259

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik