Tereprali: Fast and Fifty - Szalay kedden rálép a gázra!

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2015.05.11. 18:34
null
Szalay Balázs új cipőben száguld (Fotó: Opel Dakar Team/Marian Chytka)
A papírmunkával, vagyis az adminisztratív és technikai ellenőrzéssel hétfőn elkezdődött az egyiptomi tereprali világkupaverseny, a Fáraó-rali. A magyar színeket egyetlen páros képviseli – Szalay Balázs és Laklóth Aladár száguld az Opel Mokkával az előttünk álló öt hosszú, sivatagi szelektív szakaszon.

 

Tizenhárom éve együtt nyertek itt, most együtt tértek vissza.

S az első, amit megláttak, Franco Picco kamionja volt, ami rögtön emlékek sorát idézte fel bennük. 2002-ben hatalmas csatát vívtak vele, amiből végül győztesen kerültek ki.

„Volt olyan szakasz, amelyen egymástól ötven méterre, egymás mellett haladtunk egy hosszú dűnesoron. Egyikünk sem bírt a másik elé kerülni, s csak azért nem mentünk a célig így együtt, mert mi elakadtunk a homokban. Nem sokkal később aztán őket láttuk ásni. Nagy csatát vívtunk, és nagyon boldogok voltunk, hogy megnyertük” – nyilatkozta a Laklóth Aladár az akkori győzelemről. A navigátor hosszú idő után ül be újra Szalay mellé, mivel a csapat állandó navigátora, Bunkoczi László továbbra is a rehabilitációját tölti decemberi gerincsérülése után.

A papírmunka közben Szalay a versenyzőtársakkal beszélgetett, a régi ismerősökkel, akik keddtől ellenfelek lesznek. Olyan ez itt, mint egy nagy család, mindenki ismer mindenkit, és tudják, annak ellenére, hogy harcolnak egymással, ha baj van, számíthatnak a másikra.

„Az álom-eredmény és a valódi célkitűzés ezúttal nem egyezik, hiszen én mindig nyerni akarok, ez az álmom, de ennyi gyári pilótával a mezőnyben ez egyáltalán nem lesz könnyű, úgyhogy azzal is elégedett leszek, ha a dobogó, vagy a top öt közelébe kerülünk” – mondta Szalay, akinek többek között a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah, a világkupa-címvédő Vlagyimir Vasziljev, a Dakaron újoncként több szakaszt is nyerő Jazid al-Radzsi, vagy éppen a síugrásban világbajnok Adam Malysz lesz az ellenfele.

Érdekesség, hogy Szalay új, különleges dizájnelemmel ellátott tűzálló cipőben száguld. Bunkoczi Lászlótól kapta ajándékba az ötvenedik születésnapjára, s a hímzés rajta: Fast and Fifty. Vagyis: gyors, és ötven.

Előbbinek igyekszik megfelelni ezen a héten is, utóbbi pedig tény, amelyen nem lehet és nem is kell változtatni.

A Fáraó-rali első napján 548 km vár a mezőnyre, amiből 228.76 km a mért szakasz hossza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik