Autósport: az ebola sokakat elriasztott, de elrajtol a Budapest-Bamako rali

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 10:22
Az ebola és más nehézségek ellenére két hét múlva elrajtol a Budapest–Bamako futam – tudatták a raliverseny szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

„Az ebola sokkal többeket riasztott el, mint az elmúlt évek terrorfenyegetései. Az eredeti 600 nevezőből mindössze 480-an vállalták be a futamot” – idézték a verseny alapítóját és főszervezőjét, Szabó Gál Andrást a dokumentumban, emlékeztetve arra is, hogy a múltban többek között az al-Kaida fenyegetéseivel, emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű afrikai ralinak. Szabó Gál Andrást a dokumentumban, emlékeztetve arra is, hogy a múltban többek között az al-Kaida fenyegetéseivel, emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű afrikai ralinak.

A futam célpontját, Bamakót az ENSZ egészségügyi világszervezete még nem nyilvánította hivatalosan ebolamentes országnak, az elmúlt hetekben nyolc ilyen beteg vesztette életét Maliban és több száz embert tartottak karanténban – olvasható a sajtóközleményben, amelynek szerzői leszögezték: a nehézségek ellenére a Budapest–Bamako az idén ismét Bamakóban ér majd célba.

„Természetesen vannak vészforgatókönyveink arra az esetre, ha súlyos járvány lenne Maliban, de meglátásunk szerint emiatt most nem kell különösebben aggódni” – mondta a futam főszervezője.

A világ legnagyobb amatőr raliversenyeként számon tartott viadal január 16-án 42 ország résztvevőivel rajtol Budapestről, a Lurdy Háztól. Két kontinens nyolc országán halad majd át a kéthetes maratoni esemény mezőnye.

A 2015-ös Budapest–Bamako össztávja 8646 kilométer, napi 529 kilométeres átlagetapokkal. A leghosszabb a három és fél napos, 3117 kilométeres szupermaratoni szakasz lesz Budapesttől Tangerig. A16 napos futam február 1-jén zárul Bamakóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik