Autókrossz: két magyar Európa tetején

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2013.09.15. 21:40
null
Szabó Krisztián negyedik helyezése Eb-győzelmet ért
Kicentizte. Szabó Krisztiánnak elég volt negyedikként célba érnie az autókrossz Európa-bajnokság francia viadalán ahhoz, hogy egy futammal a sorozat vége előtt bebiztosítsa Európa-bajnoki címét – és mit ad Isten, épp negyedikként ért célba.

 

Szabónak ennél nehezebb hétvégéje kevés volt a szezon során – az idei hét futamból kettőt megnyerő magyarnak a B-döntőből kellett felküzdenie magát a legjobbak közé, szóval meg kellett nyernie egy versenyt ahhoz, hogy megvívhasson egy másikat, egy sokkal fontosabbat.

„Ugyanúgy készültem erre a versenyre, mint az összes többire, nem számolgattam, de arra azért nem számítottam, hogy ennyire nehéz lesz. Az edzéseken lassúbbak voltunk a többieknél, lépésről lépésre kellett előrébb jutni, de szerencsére sikerült. Szombat este motort cseréltünk, ez Nyirádon bejött, reméltem, hogy most is szerencsét hoz. A döntő izgalmasan alakult, hiszen kilencedikként rajtoltam, de végül sikerült megszereznem a negyedik pozíciót, és nagyon boldog vagyok” – mondta az XLavina Motorsport pilótája, aki két junior Eb-címe mellé most felnőttként begyűjtötte első aranyérmét.

Ugyancsak a francia versenyen a túraautó-kategóriában győzelmet aratott Kárai Tamás, akit szintén Európa-bajnokká koronáztak, igaz, őt már nem először, s reméljük, nem is utoljára.

EB-FUTAM, ST. IGNY DE VERS
Buggy 1600:
1. Michael Buddelmeyer (német, Suzuki), 2. Musil (cseh, Vauxhall), 3. Sekanna (cseh, Suzuki), 4. Szabó Krisztián (magyar, Suzuki). Túraautók: 1. Kárai Tamás (magyar, Skoda Fabia), 2. Brozek (cseh, Skoda Fabia), 3. Ervandian (orosz, VW Polo)
Az Eb állása. Buggy 1600: 1. Szabó Krisztián 110 pont – már Európa-bajnok, 2. Musil 88, 3. Peters (luxemburgi, Suzuki) 86. Túraautók: 1. Kárai Tamás 118, 2. Vyborny (cseh, Mitsubishi Colt) 98, 3. Fejfar (cseh, Skoda Fabia) 92

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik